Napokig tartó komor, borús ég alatt az ember hajlamos a melankóliára, szidva az égieket. Ám amikor kisüt a várva várt Nap, hajlamosak vagyunk elintézni ennyivel:Na, végre! Pedig több figyelmet érdemelne, nagyobb odaadást, sőt, vállalom, áhítatot, imádatot, csodálatot. Akárhogyan, eredendően, ennek a nagy fényes csillagnak köszönhetjük, hogy élünk. A Napból felszabaduló energia hozza létre az ún. kozmikus lakhatósági zónát, amelyen belül az energia elegendő a víz folyékonyan tartásához. Hoppá! Gondoltál már így erre? Mennyi, de mennyi mindennek kellett összejönnie ahhoz, hogy most itt ülhessek, és ütögethessen a klaviatúrát? Nem arról van szó, hogy egy értő elme összekötött mittudomén milyen áramköröket, forrasztott, műanyagba öntött, nekem meg volt rá pénzem, így megvehettem. Ez csak a felszín! Ha és amennyiben ebben a bazi nagy csillagban nem zajlik le a hidrogén termonukleáris fúziója, a felszabaduló energia pedig sugárzás /ibolyántúli, látható és infravörös sugárzás formájában/ nem hagyja el a Napot, és nem teremt életet ezen a golyóbison, akkor mi van? Bár az is igaz, a Nap csak egy világító szikla lenne, ha nem melegítené a Földet. A fény ilyen formában egy mosoly, amit valami kozmikus tudat küld a földre, látva az élet sokszínűségét. Vagy az ÉLET maga egy mosoly, amit a Nap hív elő.
Szóval, valahogy így, az élet és a fény összepacsizik, amikor találkoznak. Elveszhetsz életed apró mozzanataiban, bámulhatod rohamosan ürülő pénztárcádat, kesereghetsz csorbult emberi kapcsolataid romjai felett, kínozhatod magad magadért, én azt hiszem, mindent átír az a tudat:ÉLEK! Ennek fényében, ezt ünnepelve minden nap, ezt MEGÉLVE /ja, megélve az életet, haver!/ minden, de minden más értelmet nyer. Más magyarázatot, mert értelme egy van:az élet-öröm! Ahhoz pedig nem kell távkapcsoló 124 csatornához, kimeríthetetlen hitelkártya, alacsony üzemanyagár. Az élethez, öcsém, élet kell! Az élethez szeretet kell, az élethez szív kell, az élethez fény kell!! Meg egy kis Szerencsi!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése