2015. szeptember 22., kedd

VAN BELJEBB...

   Megyek beljebb a fák sűrűjébe, a félhomály tartományba, lépteim alatt száraz avar zörög. Keresem a zugom, a nekem szánt helyet, egy vackot a vackorfák közt, mohaágyat. Bújok, mert nem jó, valami nagyon nem az, magamat zaklatom a mondvacsinálással, a gondjaim túlnőnek, hová leszek eleresztve, ha nem fogom a kezem sem? Bazdmeg, annyi út... őrület, megpörkölt öröm szúrós szaga leng. Mi van, ha tévedek, ha eltévedek, ha többé nem léphetek, ha leteper? Baromság ez az egész, hogy majd megúszhatjuk józanon, röhögnöm kell, hogy több leszek, hisz dehogy, fogyok-apadok... lassan senki sem vagyok!



 

2015. szeptember 21., hétfő

AZ EGÉSZHEZ KÉPEST

   Folyton válaszokat keresünk.
   Ha nem lenne az a csillag, és nem játszódnának le benne azok a bizonyos folyamatok, itt csak kő hátán kő lenne. Eltúlozzuk önmagunk jelentőségét. Még csak nem is hiba, pusztán egészen apró koszfolt vagyunk az egész egy eldugott szegletében. Minden erőlködésünk szánalmasan semmi ahhoz képest, ahogy a hidrogén héliummá alakul. 
  Volt nélkülük, és lesz nélkülünk. Az egész észre sem veszi a jelenlétünk, ahogy eltűnésünk sem okoz majd pillanatnyi megingást sem. 





 

2015. augusztus 4., kedd

TÉKOZOLT NAPOK

A második kávémat iszom. Nem tudok észhez térni. Kiülnék a kertbe egy Mikszáth-regénnyel, de komolyan fűtenek az égi kemencébe, kevés erőm is elszívná. Poén, hogy van néhány szabad órám, lehetőségem oly sok mindenre, mégsem zökkenek bele a kerék vágásába. Csak vagyok. Nem jó, nem szeretem. Kell valami tartalom, valami értelmes. Kurta az élet ahhoz, hogy pazaroljam az időmet. Ezt gondolom, közben meg herdálom...



2015. május 8., péntek

HA MÁJUS, AKKOR ŐZEK!

   Igen, őzek, meg persze gerlebúgás, pipacs meg hosszú combon rövid szoknya, de elsősorban őzek! Na most, az őzről, mint olyanról három dolgot kell és érdemes tudni: 1. a közeledben van és észrevesz. Kellemesen kiugrik eléd a vetésre, megáll... mit megáll, pózol, mint Kate Moss; mindaddig, amíg haladsz, de abban a pillanatban, hogy megállsz, mert elvárható minimum, hogy képre kerüljön, el is ugrik, a rálőtt kép meg paca. Aztán odébb újra megáll, te meg kicsavarodva a biciklivel a lábad közt az idegtől remegő kézzel próbálod megörökíteni. Aztán hagyod, az őz meg nekiáll legelni. Természetesen!
   2. Az őz messze van, de észrevesz! Ott legel a vetésben, ráesnek a kelő nap első sugarai. Csattanva vágod le a bringát, oda se bagóz. A vetés szélén leguggolsz, a szél rád fúj. Máskor, máshogy, másnál pont erre jönne, neked meg végig a seggét mutogatja, belefeledkezve a zsenge gabonába. Végig lent a feje, még agancsot sem mutat. Elunod, felállsz, észrevesz, elugrik.
  3. Közel van az őz, nagyon közel, de takarásban! Ballagsz a nyiladékon, és egyszer csak ott van. Leguggolsz, észre sem vesz, teszi a dolgát. Baromi közel van, meg május van, az összes bokor lombban, a fű meg anyányira nőtt, eltakarják. Felállsz, első kép még sikerül, aztán persze észrevesz. Vagy a legváratlanabb pillanatban ugrik eléd, úgy, hogy fel sem figyel rád, most már nem egyszerűen leguggolsz, lehasalsz, ponttá zsugorodsz, itt van 12 méterre és erre jön. Tíz perc után görcsöl a vádlid, sajog a hasfalad, az őz meg sehol. Felnézel, ott van, legel... legelt, mert észrevesz!

   Röpke két óra alatt rájössz, téged alapvetően nem is érdekelnek az őzek, te templomtornyot szeretsz fotózni, meg vasúti síneket. Se korán kelni nem kell, se bolond módjára ugrálni-bújkálni-hasalni-feküdni! Nem marnak a szúnyogok, és ha szerencséd van, a mobil fagylaltárus is épp arra jár.
    Aztán a következő hajnalban megint ott vagy, lesed az őzeket, ők meg hülyét csinálnak belőled! Így megy ez!