CSERNA-SZABÓ ANDRÁS: PUSZIBOLT

  -Ezerszer mondtam már, de lásd, kivel van dolgod, mondom ezeregyedszer is, olvass kortárs magyart!
 -Igyekszem, tényleg, tőlem telhetően.
 -Kevés.

  Nos, ennek a kevésnek tűnő, ám mégis határozott igyekvésnek momentuma Cserna-Szabó Pusziboltja. A Molyon sokan szeretve kedvelik, ez egy, egy meg a mutatós borító és a megnyerő fülszöveg.
  Ez a könyv a boldogságról szól-a pusziboltról, ami hol kinyit (és akkor lesz nekünk nagyon jó), hol pedig bezár (és akkor halálhörgés, siralom). Furcsa egy üzlet ez, sose lehet tudni, mikor fordul meg az ajtón a táblácska. A könyvbéli városka lakói mind-mind a boldogságot keresik, persze mindenki a maga módján. Kutatják a szerelemben, az igazságban, az alkotásban, a dicsőségben, a vereségben, a mámorban, a halálban. De nemcsak a puszibolt furcsa, hanem portékája is: a boldogság, akár egy nyálkás, fickándozó harcsa-ahogy megfogjuk, már ki is csúszott a markunkból. Igaz lenne, hogy az élet arra való, hogy csendben elmulasszuk? Vagy ordíthatunk is közben a fájdalomtól?

  Na, majd kapok ám itt receptet, én is keresem, mé', te nem? Lehet, jó hasonlat, lehet, hogy olyan, mint a harcsa, bár itt jegyzem meg, azért rajta jobb fogás esik, mint egy dagi pontyon, bár darabosabbját fogni vegyesen a félelemmel tesszük néha. Lehet így a boldogsággal is, néha akkora, beleremeg a térd. És néha el is hisszük, hogy az a bizonyos boldogság már csak akkora lehet, nem vesszük észre az apró dolgokban rejtve. Mert a boldogság... megenni a szagos radírt, a francia tengerparton egy jachton élni Sophie Marceau-val, betölteni a 13-at, hosszú sor a lángossütő előtt, összebarátkozni a vak halárussal a piacon, őszinte pincérek egy szellős kerthelyiségben, Rómába menni szürke Dácián, női névvel keresztelt legyeket gyűjteni titokban, áruházi parkolóban várni a nemzetközi hírű késdobáló előadására , libanyak karácsonyra, leárazott zselés szaloncukor, rozzant Csepel biciklivel járni munkába, Badar Anna az anyósülésen, a nagymamával kirámolni a Grand Hotelt, ballonnal az égbe emelkedni, kigombolt sliccel mesélni el a Metró című film történetét, ünnepi ruhában Tassót szavalva belesétálni a folyóba, szűzhóba pisálni... naugyehogyugye!
  
  Agyaltam, mi is a Puszibolt, hol is van egyáltalán? Ha a portéka a boldogság maga, akkor a bolt is bennem van. Én nyitom, én zárom, a kirakatot is én rendezem, és még a vevőket is én válogatom meg;vagy nem. A meglévő árukészlet mellé szerezhetek újakat, pult alól elővett régiekről port lefújva örömködhetem megint, és még az a furcsaság is előfordulhat, hogy önmagamtól veszek. De az is lehet, ez olyanfajta bolt, ahol nincs árcédula egyetlen portékán sem, és kit beengedek, bartellban hagy itt valamit a saját Pusziboltjából, vagy távozik fizetés nélkül. Még az is lehet. Bolttulajdonosként egyetlen dolgot tehetek, lehetőségeim szerint kiváló árukészletet tartani. Egy arra érdemes vevő betévedése reményében.

 Első olvasatra nekem Cserna-Szabó mágikus realista. Pergő-tekergő sokszínűséggel megírt történetfüzéreiben egy magunkra ismerő mag köré hinti-fröcsköli a színeit, legyen az durván obszcén vagy intelligensen humoros, mélyértelmű vagy pusztán hétköznapi, nagyot sóhajtva vágyom egy ilyen életszemléletre. Vagy épp arra, hogy felfedezzem, bizony ilyen!
  De bocsánat, vevő érkezik. A francba, nem borotválkoztam!