FENEJÓ DÉLELŐTT!

   Szabadnapom van, nyugodtan ráérek négykor kelni. Bár beállítottam a csörgőkronométert, pár perccel sikerül hamarabb ébrednem, nem kell hallgatnom a fülemnek oly kedves dallamot! Valamit ma érzek, nem is bringával, gyalog indulok, bár még majdnem sötét van. Tegnap este jókora zivatar volt, remélem lesz mit megörökíteni. Gumicsizmában klaffogom az első nyiladékig, azon nyomban be is váltok, nem nekem találták ki a flasztert. Az erdő túlsó végén tarló, alig érek oda, jókora sötét árnyakat fedezek fel (jópofa, sötétben milyen árnyak lennének?). Apám, legalább 20 szarvas legel kint. A gépet azonmód állványra illesztem, na, most mutasd meg Sygma, mit tudsz! Nincs egy deka fény sem, remélem, azért valami csak fog látszani. Jobbára tehenek vannak előttem a borjaikkal, meg néhány fiatal, még barkás agancsú bika. A zomm mutatja, ahogy a borjak némelyike játékosan ugrál..lenyűgöző látvány még így is, hogy alig látom! Közelebb osonok, de mintha észrevennének...a szél rám fúj, azzal baj nem lehet, de hát ennyi fül és szem elől bújni bajos. A csapat egy része bevált a fiatal akácosba, mások az ellenkező irányba tűnnek el. Talán rejtőzködve várnom kellett volna, okoskodom utólag. Sebaj, így is nagy élmény volt, legközelebb türelmesebb leszek.

   A töltés felé ballagok, közben még látok mozgó árnyakat...hátha beléjük futok! Reményeimet a töltésen végigmotorozó valaki oszlatja szét, hová a bánatba megy ez motoron ilyen korán? Vagy későn? Káprázatos, varázslatos, misztikus a reggel, nem győzöm szívni magamba 6annál is inkább, mert cigarettát előre megfontolt szándékkal nem hoztam magammal. A töltésen ér az öt órai harangszó.

   Párát lehel a fák közé bújt folyó, a töltésen is átbukik az ártéri fák közül. Van ennél szebb? 

   Útvonaltervező programom erdei sétát javasol a továbbiakban, felülbírálni nincs kedvem, irány hát az erdő. Közben a nap is kibukkan, éktelen-vörös izzó korongként, hogy aztán kissé narancsba szelídülve formát és színt varázsoljon a világnak. Ilyen pillanatokban csoda, ha az ember gyereke simán elhiszi:nincs csodálatosabb, mint létezni?
   Elérem az erdei nyiladékot, térden felül gázolok a harmatos fűben. Az a fura helyzet áll elő, hogy bár gumicsizmát húztam a tegnapi esőre való tekintettel, a csupa-víz fűben pillanatok alatt kötésig elázom, és a nadrágomon leszivárgó víz belülről áztat el. Nesze neked okos előrelátás. Ám helyzetem csöppet sem idegesít, millió látnivaló, érezni való akad, terelve gondolataim.

   Annyi megélt erdei hajnal után sem csodálkozom kevésbé, mekkora varázslat is ez a pusztán alig fél-egy óra, amíg a fény birtokba veszi a világot. Aki nem járt még hajnali erdőben, bár jó ember természetesen lehet, de nem gondolja, teljes az élete. Kell, kell ez a mágia annak, akinek lelke van. Roppantul kell!
   Lassan hazahajt az éhség, és a szúnyogok ellene meddő küzdelem. Ám alig érek haza, csörren a telefon, Tamás barátom horgászni hív! Juj! Menjünk, naná, semmi jónak elrontója nem vagyok.
   A Rába halainak zargatása a cél. Tamás, míg meg nem tanul vizen járni, addig gázol, én a parton próbálkozom.

   Persze, nálam N, úgyhogy megosztozom a halkergetés és a fotózás közt, szép egyensúlyilag! Annál is inkább, mert varázslatos gazkompozíciókra bukkanok!

   A halak nem túl aktívak, szemlélődöm, ücsörgök.

   Végszóra megszán a folyó, apró domi cserdít oda a kis Salmo Hornetnek. Teljes a délelőtt!

   Lassan visszasétálok az autóhoz, közben fotózom, a töltésről Vágra is bekukkantok, és egy sporttárssal is összefutok.

   Mire visszaérek a kiindulási pontra, Tamás is feltűnik a túlparton. Még mindig nem tud vízen járni!

   Tartalmas és élménygazdag délelőtt van mögöttem...vagy bennem. Hisz mindez, és még mi minden, ami rám vár, a részem! Az élet szép! Annyi a dolgunk csupán, hogy felfedezzük! Jössz?