2017. szeptember 9., szombat

DOMOLYKÓK ESETE A NIKONNAL

  Összegyűjtök némi harmatot, mire az ártéri kaszálón végigsétálva a fák közé jutok. A kelő nap arany szegélyt fest az erdő szélére, de nem hagyom magam, ma küldetésem van, erre fenem a fogam egy hete. A hétköznap túlélésében kap jelentős szerepet a hétvégi reménybeli rábai horgászat. Megpillantom a folyót, és újra szerelembe esem. Gyönyörű tiszta, a kelő naptól arany, a partmenti fáktól zöld, az égtől kék...kezdeném a szentimentalizmus katedráját ácsolni, de ma reáliákban gondolkodom, csupa gyakorlatiasság vagyok. Rutinos mozdulatokkal szerelek, közben fél szemmel a vizet lesem. Kis öböl van előttem, visszaforgó vizében moccan néhány küsz, jó jel. Hintem is a kis Kenart Winnert, beesőre feljön egy domolykó, majd a sodráson áthúzottra odaver valaki. Felfelé, a  megcsendesedett csücsökbe dobva előbb csak érintés, majd újra dobva jó kapás, halam már fröcsköl is. Itt ugyan ki nem veszem, magas a part, pár lépést lejjebb kell vele sétálnom, megkerülve egy fűzfát, de megoldom. Újsütetű horgászcimborám kalandján okulva minden halat merítek, nekem ne verjen az ujjamba senki horgot. De ezt is tanulni kell, óvatlanul tolom az amúgy kilóhoz közeli domi alá a merítőt, a szabad hasi horog előbb ér a hálóhoz, elakad, halam pedig leveri magát. Nincsen semmi baj, maga kárán tanul, kinek mentora nincs.

  Feljebb indulok, kényelmes vadcsapáson. Az első hely, ahol a vízhez férek szemre jellegtelen, épp azt csodálom, a tiszta vízben mennyire szépen látszik a wobbler, amikor...igen, mögötte, szinte rálehelve ott egy másik jó domolykó. Van kint vagy harminc centi zsinórom, a wobblert már nincs hová húzni, de a domi nem tágít, a lábam előtt lesi a fahalat. Eszembe jut, ahogy a musky-horgászok a csónak előtt nyolcasokat rajzolva húzott csalival késztetik kapásra azt a rusnya fenevadat. Láss csodát, második kanyarra megcsípi a wobblert, akad, a felszínre csapva üdvözöl a hal, majd lepattanva a horogról, távozik. Azannyaköcsögit!
  Volt két jó halam, és bár egyiket sem sikerült szákba terelni, nincs fikarcnyi hiányérzetem sem. Sőt, ha lehet, még jobban becsülöm ezt a sokak által lesajnált, csodás halat. 
  Jó darabig a sekély víz és a magas part okán csak sétálok a folyó mellett, szemlélődöm. Vihar tépte fűzfák közt járok, sok a vadnyom, több helyütt is látok hormonoktól hevített szarvasbikák gyalázta fákat, bokrokat. Egy régóta ismert, sok és jó halat adó helyem üres, sokáig nem is időzöm, konkrétabb célom egy eldugott, szinte csak általam járt kövezés, oda igyekszem. Az első leállásból kapásom is van, őt már realizálom, szebbecske domolykó vette el a Gt színű Kenart Winnert.
  Vele lett okom egy szál cigarettára, míg füstölök, fekete harkályok hangját hallom. Tavasszal is itt láttam őket, most csak fekete villanások a lomb között.
   A túlparton terebélyes, lábon száradt nyárfa tekint szét mogorván, hód rágta le a kérgét a töve körül, ki is száradt szerencsétlen.
  Szeretem ezt a kövezést, horgászt, vagy horgásznak nyomát se láttam még rajta, igaz, nehezen megközelíthető és nem is egyszerű pálya. Rengeteg kidőlt fa, sűrű bozót, magas leszakadt part. A felső része pedig egyenesen borzalom, hová a disznó is csak végrendelkezve merészkedik. Csak ennél az alacsony vízállásnál használható igazán, szépen kint a kövezés koronája, derekáig, kétharmadáig megcsendesedő, mély vízzel. Kúszok-mászok, dobálok, igyekezetem egy kisebb domi jutalmazza Salmo Hunterre.
  Csak rájövök, illő jó példával elöl járnom, megmutatom a halaknak, milyen az, amikor valaki az étvágyát csillapítja. Látjátok, emigyen, szépen, határozottan, kétpofára. Jó, a zaba után a cigit elhagyhatjátok, csak az ember, ez a gőgös, önmaga nagyszerűségében méltatlanul hívő képes ilyen gyarlóságra, meg még sok minden másra, ne részletezzük. Ti csak csináljátok, amit szoktatok, a magatok egyszerű módján, mégis tökéletesen.
 Szükségem is van a tele gyomorra, az energiára, kezd a pálya kihívások elé állítani, sűrűsödnek a kökény és galagonyabokrok. Ahol viszont vízhez férek, ott halat találok. Előbb Balzer Zander Summer wobblerrel fogok egyet, hálózom, míg előkaparom a Nikont, rá is borítom a hálót. Igyekszem szépen kifektetni a merítőre, mutasson is,  ne csak legyen, míg állítom a záridőt, meg a rekeszt, halam nemes egyszerűséggel visszahömbölödik a vízbe. Nem lehet magamutogatással vádolni, komám. Egy lehetetlen helyről, ahová csak bottal, zsákomat hátrahagyva mászom le, kivarázsolok egy domolykót, majd lejjebb, 7 centis Rapala Jointedet a sodrásban felfelé dobva fogok egy jobbat. Ugyan az a koreográfia, mint előbb, hal hálóba, Nikon elővesz, hal mást gondol, kettőt rúg, egyet ugrik, össze is záródnak felette a hullámok. Basszamacska!
  Végig is értem a kövezésen, közben felerősödik a szél, faleveleket, kisebb ágakat tép, hullajt a vízbe.

  Van még energiám és kedvem, másrészt ez a hétvége most csak egy napos, vasárnap délután kötelező jelenésem van a gyárban, így folytatom. Van feljebb még egy kövezés, csak egy ártéri tisztáson kell átvágnom, hogy elérjem. A bozótból vadcsapán kisétálok, elmegyek pár öreg fűz alatt, megnézek egy szarvasbika csúfította kőrist, és már ott is vagyok. Az első leállásból a kis dundi Balzert a felszínen leköveti, majd elveszi egy domolykó. Őt már nem is akarom lefotózni. Lassan tanulok a kudarcaimból. Feljebb van érdeklődésem beeső wobblerre, a kövezés derekát viszont kihagyom, itt komolyabban sodor a víz. Fent még lesz pár jó hely, inkább oda igyekszem. Sikerül is fogni egy újabb domolykót Kenart Winnerrel, majd elérem az igazi forró pontot, itt fogtam tavaly alig fél óra alatt három jó balint. Hiába dobálok, nincs érdeklődés, viszont a szél beerősít, mondja a magáét erősen. Leülök, még van maradék kolbász a hátizsákban. Épp utolsókat harapok, amikor a lábamtól két méterre feljön egy kölyökvidra. Délután fél kettőkor. Mind a ketten meglepődünk. Hihetetlenül szép állat, örülök, ha találkozunk, még akkor is, ha horgászként konkurencia. Végül is ő van otthon. Találkozásunk rábeszél, itt kell abbahagyni, hisz még vissza is kell sétálnom a biciklimhez, ami nem lesz egyszerű történet, főleg ebben a hülye szélben. Néha le akar lökni a töltésről. Majd egy óra, míg visszaérek, de most kifejezetten jó esik a sport, van bennem jó adag emberi zagyvalék, amit ki kell sétáljak magamból isten szabad ege alatt. Remélem sikerült, mert másképp nem lehet, másképp nem megy ez az életnek nevezett hancúr, csak ha időnként részem lehet a távolságban, ha időnként elvonulhatok a folyó partjára, fekete harkályok, jégmadarak, vidrák, hollók közé. Kell a némaságra kárhoztatott cimborák szemébe nézni. Kell a Rába, ahogyan van. Bár szép Izland, vonz is meg minden, erősen gyanítom, nem lehet itt akkora szar - még ha esélye nagy is - , hogy mindezt itt hagyjam.