2015. január 30., péntek

MINDENNAPI HEMINGWAY /5/

   A Szajna-parti horgászokról...

   Ha végeztem az aznapi munkával, vagy éppen forgattam valamit a fejemben, olykor-olykor végigsétáltam a part mentén. Ha jártam vagy csináltam valamit, vagy elnéztem másokat, amint éppen szakértő módon csinálnak valamit, könnyebben ment a gondolkodás. Az Ile de la Cité, a Pont Neuf alatt, ahol IV. Henrik szobra áll, hajóorr szerű ékben végződik, s van ott a vízparton egy kis park, benne gyönyörű szálas és terebélyes vadgesztenyefák, s azokban az áramlásokban, limánokban, amelyeket ott a Szajna folyása létrehoz, pompásan lehet horgászni. Itt szoktam lemenni a lépcsőn a parkba, s elnézegetni a horgászokat a parton vagy a nagy híd alatt. A jó horgászhelyek a vízállástól függően változtak, A horgászok hosszú, összerakható nád horgászbotokat használtak, nagyon finom toldalékzsinórral, könnyű járású orsóval és tollas úszóval horgásztak, és a horgászott szakasztól függően választották ki a csalétket. Valamit mindig fogtak, sőt nem ritkán kitűnő fogásuk akadt valami ragadozó őnhöz hasonló halból, amelyet goujon-nak hívnak. /.../

  Az útleírások szerzői úgy írnak a Szajna-parti horgászokról, mintha azok mind merő kutyaságból üldögélnének a parton, és sohase fognának semmit; márpedig ott komoly és eredményes horgászat folyik. Akkoriban a legtöbb horgász olyan ember volt, aki vagy a csöpp kis nyugdíjából élt, és nem tudta, hogy nem falja-e fel azt is az infláció, vagy olyan lelkes horgász, aki, ha a munkája engedte, fél napokat, egész napokat töltött a parton. Charentonban, ahol a Marne torkollik a Szajnába, vagy Párizs alatt meg felett jobb fogás esik, de nagyon jól lehet horgászni bent a városban is. Én magam nem horgásztam, mert nem volt hozzá felszerelésem, és inkább arra spóroltam, hogy majd Spanyolországban fogok. Azt se tudtam sohasem, hogy mikor végzek a munkámmal, vagy mikor kell elutaznom, s így nem akartam belegabalyodni a horgászásba, hiszen annak is meg van a maga jó ideje és holtszezonja. De mindig figyelemmel kísértem, s ez érdekes volt, jó volt tudni róla, s engem mindig felvidított, hogy még a városban is akadnak olyan emberek, akik elmerülten, komolyan horgásznak, s néhanapján néhány friture-t visznek haza a családjuknak.   

2015. január 29., csütörtök

MINDENNAPI HEMINGWAY /4/

   Shakespeare és Társai...

   Akkortájt nem volt pénzem könyvet venni. Olvasnivalót a Shakespeare és Társai kölcsönkönyvtárból, Sylvia Beach rue de l'Odeon 12.alatti könyvtárából és könyvesboltjából kölcsönöztem. Meleg és derűs helyiség volt ez a bolt a hideg és széljárta utcában, télen nagy kályha fűtötte, s mindenütt könyvek álltak, az asztalokon, a polcokon, új kiadású könyvek a kirakatban, a falon pedig híres írók fényképei, élőké és holtaké egyaránt. Valamennyi fénykép olyan volt, mintha pillanatkép lenne, még a halottak is úgy festettek rajtuk, mintha valóban élnének mg. Sylviának eleven, finom metszésű arca volt, barna szeme élénk, mint valami apró állatkáé, a pillantása kislányosan vidám, hullámos barna haját hátravetette szép homlokáról, s a füle alatt, barna bársonykabátjának gallérjánál egyenesre vágta. A lába csinos, természete nyájas, derűs, érdeklődő, bolondja az ugratásnak és a pletykának. Hozzám soha senki nem volt még olyan kedves, mint ő. 
Ernest Hemingway: Vándorünnep

2015. január 28., szerda

MINDENNAPI HEMNGWAY /3/

    A nemzedék, mely elveszett...

  Mikor mi Kanadából visszatértünk és a rue Notre-Dame-des-Champs-on béreltünk lakást, s mikor Miss Stein és én még jó barátok voltunk, akkor történt, hogy egyszer megjegyzést tett az elveszett nemzedékről. Akkoriban éppen egy öreg T-Forddal járt, s történetesen valami baja esett a kocsi gyújtásának, az a fiatalember azonban, aki a garázsban dolgozott, és előzőleg végigszolgálta a háború utolsó évét, vagy ügyetlenül javította meg, vagy az is meglehet, hogy nem volt hajlandó megsérteni a korábban érkezettek elsőségét. Elég az hozzá, hogy nem volt sérieux, s a patron Miss Stein panaszára alaposan lehordta. Azt mondta a patron: a génération perdue.
  -Látja, ezek maguk. Maguk mind-mondta Miss Stein.-Az összes háborút járt fiatalember. Maguk az elveszett nemzedék.
  

2015. január 25., vasárnap

MINDENNAPI HEMINGWAY./2/

  Cézanne-ról..
 Ha délutánonként, mindig más-más útvonalon, lesétáltam a Jardin du Luxembourg-ba, ahol akkoriban még ott voltak azok a gyönyörű képek, amelyeket ma már javarészt átszállítottak a Louvre-ba és a Jeu de Paume-ba. Majdnem mindennap ellátogattam oda a Cézanne-ok kedvéért, s hogy megnézzem azt a pár Manet-t és Monet-t, meg a többi impresszionistát, akivel Chicagóban ismerkedtem meg az Art Institute-ban. Volt mit tanulnom Cézanne festészetéből,ő győzött meg arról, hogy távolról sem elég egyszerű és igaz mondatokat írnom, hogy olyan távlatot adjak az elbeszéléseimnek, mint szeretnék. Rengeteget tanultam tőle, de nem voltam elég értő ahhoz, hogy bárkinek is meg tudtam volna magyarázni. A titok továbbra is titok maradt.
 ERNEST HEMINGWAY: VÁNDORÜNNEP
 

MINDENNAPI HEMINGWAY. /1/

Az írásról...

   Néhány kék fedelű füzet, két ceruza, egy ceruzahegyező (a zsebkés túl sok ceruzát pazarol), a márványtáblás asztal, a kora reggel illata, kisöpört és felmosott helyiség, no meg szerencse- mindössze ennyi kellett az íráshoz. Ami a szerencsét illeti, az ember vadgesztenyét és nyúllábat hordott a zsebében. A prém már réges-rég elvásott a nyúl lábáról, s a zsebben hordástól a csontok és az ízületek tükörfényesre koptak. A körmök karmolták a zseb vásznát, ebből az ember mindig tudta, hogy vele van a szerencse.
  ERNEST HEMINGWAY: VÁNDORÜNNEP

2015. január 6., kedd

ARGENTIN IRODALOM /1/

  A kortárs argentin irodalomnak két nagy hulláma nevezetes. Az, amelyik a harmincas években keletkezett, és az a lehetőleg minden modern irodalmi irányzatot művelni vágyó újabb irányzat, amely 1955 óta bontakozik.
           A harmincas évek irodalmának mai értékelése
 Martinez Estrada, az argentin esszé apja, megteremtője, dajkája hatvannégyben halt meg. Halála után öt évvel a legkülönbözőbb irói csoportok körében olvasottabb, mint valaha. Mert természetesen írók írója ő, mint világszerte a legtöbb esszéista.
  Fiatal postai tisztviselő volt, amikor egymás után három verskötete jelent meg. Az elsővel egy harmadik irodalmi díjat szerzett, a harmadik és egyben utolsó kötetével elnyerte az argentin költészet nemzeti nagydíját. Ezután a költészet művelésének végérvényesen hátat fordított.
  Rövidesen egyetemi tanár lett La Platán. Majdnem egy évtizedig semmit sem publikált. 1933-ban robbant be az argentin irodalomba: Radiographia de la Pampa (Röntgenfelvétel a pampáról)című monumentális munkája. Szép, tömör prózáját legádázabb ellenfelei is nyomban áradozva dicsőítették. Gondolataival, világnézetével, irodalompolitikai jelentőségével harminc éven át szinte megállás nélkül vitatkoztak lelkes hívei is. Csak argentin-spanyol nyelven negyvenkilenc könyv, tanulmány jelent meg erről az egy, úgy látszik, alapvető művéről.
                         Martinez Estrada

  (...) A harmincas évek Estrada vezette lendülete után a nagyobbik, a második irodalmi fellélegzés ötvenötben kezdődött. Világirodalmi mértékkel mérhető, életigenlő optimista művek ezután sem keletkeztek, sőt, ezután kapott lábra számos, végre engedélyezett modern irányzattal együtt a sajátos argentin pesszimista kriticizmus. Mégis valami buzgóság, a "harcolni érdemesnek" argentin megfogalmazása érződik az ötvenöt után keletkezett művekből. Borges olyanképpen fogalmazta meg ezt az új magatartást, mint az eladdig hiányzott, végre megtalált bizonyosságát annak, hogy " nem feltétlenül szükséges az argentin írónak azzal bizonyítani amerikaiságát, hogy egyben hátat fordít Európának."
  A ma már igen öreg Victoria Ocampót az argentin nagyközönség sohasem olvasta. (...) Perón idejében a sajátosan argentin-nemzeti-szocialista ízű, mondva csinált "írók" nem bocsátották meg neki, hogy patricius-sarj, s hogy előbb tudott franciául beszélni, mint a hazai kasztezsánó-spanyolul. 1931-ben ő alapította a megszűrt hangú, tudományosan pontos SUR irodalmi folyóiratot, egész irodalmi tábor nőtt körötte.
                                                         Victoria Ocampo

 Victoria Ocampo írt először Argentínában Graham Greene-ről, Keyserling-ről, Tagóréról, Malraux-ról. Olyan szerepe is volt az argentin irodalomban, mint annak idején Gertrude Steinnek a fiatal Hemingway, Ezra Pound és társai között. Divat volt őt "a pampa madame de Rambouillet"-jének, "mandarinok királynőjének", "Victoria királynőnek" nevezni. (...) Mai ellenfelei is nagy érdemének tartják, hogy az irodalmi világ eladdig nagy közönyét az argentin művek felé áttörte, oszlatta. Maga fordította argentín műveket helyezett el a párizsi Gallimard-nál, az ő fordításában és közvetítésével jelent meg először franciául Victoria leghűségesebb híve, s máig a legjelentősebb argentin író: Jorge Luis Borges.     




                                            Victoria Ocampo és Rabindranáth Tagore
  Forrás:https://books.google.hu/bkshp?hl=hu&tab=pp
Ignácz Rózsa: Argentína viharszünetben

2015. január 4., vasárnap

ÉLETVEZETÉSI TANÁCSOK A PAPÁTÓL /1/

   Senkinek sem ajánlom, hogy magával vigye a feleségét Pamplónába. Nagy a valószínűsége ugyanis, hogy a hölgy megbetegszik, megsérül vagy megsértődik, de legalábbis oldalba taszítják vagy leöntik borral vagy elvész valahol, de az is lehetséges, hogy ez mind megtörténik vele. Persze, ha valaki, hát Carmen és Antonio bizonyosan épen átvészelte volna Pamplónát, Antonio azonban mégsem volt hajlandó magával hozni a feleségét. A pamplónai fiesta férfidolog, a nők pedig mindig csak bajt csinálnak, sose szándékosan persze, mégis mindig baj van velük, vagy ha nem , hát nekik van valami bajuk. Erről egyszer már könyvet írtam.
/Veszélyes nyár/