2015. február 8., vasárnap

MINDENNAPI HEMINGWAY /9/

    Ringben a nagy elődökkel...
 
     Én nagyon lassan kezdtem neki az írói pályának, és legyőztem Mr. Turgenyevet. Aztán sok komoly edzés után legyőztem Mr. Maupassant-t. Két döntetlennel dicsekedhetem Mr. Stendhallal szemben, sőt mintha a másodikban egy hajszállal jobb lettem volna nála. De nincs olyan hatalom, amely rábírna, hogy szorítóba álljak Mr. Tolsztojjal, hacsak meg nem őrülök vagy a formám tovább nem javul.
 

2015. február 7., szombat

MINDENNAPI HEMINGWAY /8/

  A kecskepásztor...

     Tavasszal általában kora reggel dolgoztam, míg a feleségem még aludt. Tárva-nyitva állt minden ablak, s az utcán a macskakövekről ekkor száradt fel az éjszakai zápor. A szemközti házak homlokzatát is ekkor szárította a nap. Az üzletek még zárva voltak. A kecskepásztor a sípját fújva terelgette a nyáját fölfelé az utcán, s a fölöttünk lakó asszony kiállt a járdára egy nagy csuporral. A pásztor kiszakított a nyájból egy feszülő tőgyű, fekete fejőskecskét, s belefejte a csuporba, míg a kutyája a többit fölkergette a járdára. A kecskék ide-oda kapkodták a fejüket, mint a városnéző idegenek. A pásztor megkapta az asszonytól a tej árát, megköszönte, elindult, fújta a sípját, a kutya meg terelgette tovább a billegő szarvú kecskéket. Én visszaültem a munkámhoz, az asszony meg jött fölfelé a lépcsőn a kecsketejjel. Takarításhoz használt filcpapucsot viselt, s így csak a szuszogását hallottam, amint megállt a lépcsőházban az ajtónk előtt, aztán az ajtaja csapódását. Csak ő ivott a házban kecsketejet.
Ernest Hemingway. Vándorünnep


 

   

2015. február 2., hétfő

MINDENNAPI HEMINGWAY /7/

Frederic macska...

  Akkoriban még ismeretlen volt a pótmama, Bumby is vidáman megvolt jókora rácsos ágyában, jól megtermett szerelmetes macskájával, Frederickel. Voltak, akik azt mondták, hogy veszélyes a macskát otthagyni a csecsemő mellett. A legostobábbak és legelfogultabbak azt állították, hogy a macska kiszívja a gyerek lehelletét, és megöli. Mások azt mondták, hogy ráfekhetik az arcára, és megfojthatja. Frederic macska azonban ott hevert Bumby mellett a nagy rácsos ágyban, kerek sárga szemével az ajtót figyelte, s ha nem voltunk odahaza, vagy Marie, a femme de ménage kénytelen volt valamiért leszaladni, senkit sem engedett közel az ágyhoz. Pótmamára tehát nem is volt szükség. Frederic macska volt a pótmama.
Ernest Hemingway: Vándorünnep

 

2015. február 1., vasárnap

MINDENNAPI HEMINGWAY /6/

   Az elveszett írásokról...

    Még senkivel se találkoztam, akit más, mint a halál vagy kibírhatatlan szenvedés ennyire lesújtott volna, kivéve Hadleyt, mikor bevallotta, hogy az írásaim elvesztek. Zokogott, zokogott, és képtelen volt megmondani. Vigasztaltam, hogy bármi szörnyű dolog történt is, olyan nagy baj nem lehet, s hogy lett légyen akármi, majd eligazítjuk, ne eméssze magát. Majd csak kiheverjük. Végül aztán megmondta. Biztosra vettem, hogy a másolatokat nem hozta magával, helyettest fogadtam, hogy a riporteri munkámat ellássa, akkoriban sokat kerestem az újságírással, s nyomban vonatra ültem, és Párizsba utaztam. Minden igaznak bizonyult, s emlékszem, hogy mit is műveltem, amikor aznap éjjel beléptem a lakásba, és rájöttem, hogy Hadleynek van igaza. De hát akkoriban már túl voltam rajta, és Chinktől megtanultam, hogy a veszteségekről nem szabad beszélni, így hát még én bíztattam O'Brient, hogy ne adja annyira búnak a fejét. Lehet, hogy számomra egyenesen jó az, hogy korai munkáim elvesztek.
Ernest Hemingway: Vándorünnep