EGYHÁZASKESZŐ ODA-VISSZA.

   Próbáltam aludni, éjszakás leszek, nem ment. Ha az alvás nem, megy hát a bringa. 

   Kötelező fotó még az udvaron. A reggeli fények árnyékot simogatnak a falra.

   Imádom ezeket az útszéli kálvária-kereszteket. Míves kőbe faragott remekek mellett néhány pléh-Jézus vigyázza utamat.

   A másodszori akácvirágzás hosszú és felette szép őszt ígér. Bár én úgy vettem észre, az akác /mely nem őshonos nálunk, az 1800-as években telepítették be/ igyekszik kétszer virágba borulni. Köztünk legyen szólva, másodjára se intenzitásban, se illatban meg nem közelíti első, májusi virág-orgiáját.

   Utolsó pipacsok pirulnak a szikkadt-szőkére érett-égett útszéli fűben. 

  Terebélyes, bölcsen bólogató rezgőnyárak vetnek árnyékot az aszfaltra. Körülöttük folyton változik a világ, vetések érnek megejtő szőkeségbe, hogy aztán rút gépek vegyék el tőlük milliónyi apró szembe érlelt életük. A fák az idő nagy tanúi, meséjük, melyet kiváltság hallgatni, levél-rezdülés szavakból áll, titkokból és egyszerű bölcsességekből. Állj meg néha, vándor, és simogasd meg őket!

   Még nem az ősz, a tikkasztó nyári forróság kéri le a faleveleket. Egyszerű okból: kisebb felületen párolog a most oly szűken mért nedvesség. Minden lehullt levél egy-egy sóhaj.

   A pókháló a természet egyik nagy trükkje és csodája. Egy apró lény, fittyet hányva kicsinységére, tanúságot tesz a természet nagyszerűségéről, alkotó erejéről és mágiájáról. Csak bámulni lehet. Én soha nem teszek tönkre készakarva pókhálót-nagy, tiszteletreméltó munka és igyekezet van mögötte!

  Egyházaskeszőt máig belengi valami ódon hangulat, modern házai közt megbújva csücsülnek a régmúlt hullott vakolatú, tört ablakú, csorba kerítésű tanú-házai. A település neve az ótörök eredetű Keszi törzsnévből ered,  s mivel egyházas, templomos hely volt, így kapta az egyházas előnevet.

   Fogalmam sincs, miért a csorba, törött, kopott, szakadt, foghíjas, patinás, öreg, ódon, végét járó, letűnt, elfeledett, tönkre silányult dolgok vonzanak? Nem az enyém ez a fene nagy modernség, sokkal inkább a múlt, ezernyi apró, megejtő, mesélő momentumával. El fognak tűnni, biztosan. Talán csak néhány fotó őrzi majd az egykorit. Hisz az emberek emlékezetéből is kihullanak egyszer az egyszervolt életek.

   Amit az emberek elhagynak, birtokába veszi azt a természet. Még ha az egy mállott vakolatú kőfal is. Minden tiszteletem ezé az egyszerű növényé!

   Tudtam, hogy Egyházaskeszőn még van lakott gólyafészek/sajnos, egyre ritkább a legmagyarabb madarunk!/ Szó szerint bébi-bumm van gólyáéknál, öt, kitollasodott, lassan röpképes fióka lakja ezt a fészket. Tollászkodva, szárnyukat szokva-próbálgatva várják a hazatérő szülőket.

   Csókolom! Már megszoktam, hogy megnéznek.

   Tűnt idők tanúja. Mobiltelefonok kényszerítette haszontalan magányba ezeket a telefonfülkéket. Engem viszont elvarázsolnak, modern totemoszlopok.

   Hazafelé egy magába feledkezett rókakölyök majd levert a bicikliről. Egy gabonatarlón két holló keresgélt, és bár takarásban álltam meg, hogy lencsevégre kapjam őket, a holló ennél okosabb, mintsem hogy így át lehessen rázni. Persze, hogy felrepültek, már csak kapkodtam utánuk.