BRASSAI:BESZÉLGETÉSEK PICASSÓVAL I. RÉSZ

  Szeretem az időutazást. Folyton meg is valósítom. És nem kell hozzá semmifajta futurisztikus kütyü, vagy épp évtizednyi elvonultságban gyakorolt mágikus meditáció. Pusztán könyv, könyvek kellenek hozzá! A világ bármely tájára, az emberiség történelmének bármely időszakába pillanatok alatt eljuthatok, pusztán az ágyban fekve, vagy hintaszékben ülve-ki hogy szokta! Olyan emberekkel találkozhatok, akik bár már nincsenek köztünk, szellemük, tanításaik, műveik, hatásuk örök érvényűen megmarad..
  Legfrissebb utazásom Párizsba vitt, az 1930-as, 1940-es évek Párizsába, egy művészzseni műtermébe, egy másik művészzseni jóvoltából. PICASSO.Van, aki e nevet nem ismeri? Talán még a barátoközt konzerv-bugyutaságán szocializálódó kockafejűek is! /sorry!/  Egy spanyol, akinek hatása jóval túlmutat tevékenységi körén. Bárki, aki egyszer is bűvköré kerül, onnan szabadulni nem tud, nem is akar! Találkozásaim Picassóval véletlenszerűek, nem keresem mániákusan /ahogy Hemingway-t sem!/, ám akárhányszor benyitok világa kapuján, mindannyiszor megráz és felemel. Jelen könyv eddigi Picasso-élményeim közt magasan a legjobb, legigazabb, a leginkább élő és emberi. Ott toporgom Picasso műtermében, a bárkában, vásznak, szobrok, festékes tubusok,lomok, elszórt cigarettacsikkek, Picasso-momentumok közt. Behúzódom egy sarokba. Vagy épp Párizs utcáit járom, kávéházak teraszán ücsörgöm. 
  Brassai /született Halász Gyula/, aki 30 éves koráig azt sem tudta, mi a fényképezés, egy kölcsön-masina jóvoltából rátalál a benne szunnyadó képek megformálásának legjobb eszközére. Persze, kellett egy olyan mentor, mint André Kertész, és egy olyan közeg, mint a francia főváros. Kölcsönös hatásaikból olyan könyvek születtek, mint az Éjszakai Párizs, majd a Titkos Párizs.
  Az utókor szerencséjére fotósunk megbízást kap az akkor induló művészeti folyóirat, a Minotaure szerkesztőitől:fotózza le Picasso akkor még ismeretlen szobrait. Kettejük találkozása nem pusztán egymásra ható művészi találkozás, de mély barátsággá érő tiszteletté is válik. Brassai szabad kezet kap, és sorra készíti képeit Picasso műtermében. Mindeközben szemlélő részese a festő hétköznapjainak, melyeket értő elbeszélőként, nagyszerű láttatóként tár az olvasó elé-mondom még egyszer, talán a leghitelesebb Picasso-könyvben! Zseniális fotós szeme láttat, tehetséges írói vénája hűen és átélhetően megidéz. Festékszag van, meg cigifüst, galambturbékolás, távoli utcazaj.

  A bárkából kilépve Párizs utcáira, megejtő hangulatot teremtve sétál az olvasóval, békében, vagy épp a németek által megszállt francia fővárosban. 
  Anekdotái, a híres embereket kötelezően belengő legenda megteremtése minden ilyen igényt maradéktalanul kielégít, művészettörténeti, technikai magyarázati érthetőek, hitelesek/lévén maga is piktorkodott, szobrászkodott/.
  Picasso baráti köréhez, holdudvarához tartozó hírességek egész serege vonul fel a könyvben, impozáns a névsor:Apollinaire, Max Jacob, Maurice Raynal, Paul Eluard, André Breton, Salvador Dalí és Gala, Man Ray, Marcel Duchamp, Alberto Giacometti, Jaimé Sabarté, Braque, Dora Maar, Jean-Paul Sartré, Simone de Beauvoir, Gertrude Stein, Alice Toklas, Jean-Louis Barrault, Jean Marais, Alan Cuny, Jean Cocteau, Jacques Prévert....
  Mindenen túl a szemtanú, kortárs, barát, művésztárs Brassai is megelevenedik a könyvben, talán ez is adja igazi erejét. Mert az igazán jó könyvek többek, mint soraik összessége. Újabb és újabb könyveket hoznak, újabb és újabb ismeretek felé taszigálják olvasóit, a pillanatnyi élmény tovább él, és majd újabb könyvekben köszön vissza. Azt még nem tudom, mikor lesz a következő Picasso-könyv, de már most merülök Brassai fotós világába!

PICASSO NEM "VARÁZSOL". LELEPLEZ.

 

Amikor először léptem át "műtermének" a küszöbét, Picasso éppen elmúlt ötven éves. Mondanom sem kell, hogy már nem volt ismeretlen...