BRASSAI:BESZÉLGETÉSEK PICASSÓVAL II. RÉSZ

   Ugyancsak 1932-ben történt, hogy egy különös párral találkoztam Picassónál:a férfinak szép, olajbarna, de sápadt, beesett arca volt, kis bajuszkával;nagy szeme eszelősen csillogott;hosszú, cigányos haja fénylett a brillantintól. Kék csíkos gallérja és görcsre kötött piros nyakkendője elárulta, hogy szereti a feltűnést. A meghatározhatatlan korú, fiús alkatú nő sovány volt, alacsony, nagyon barna. Szúrós tekintetű, gesztenyeszínű szeme különös vonzerőt adott az arcának. Picasso bemutatta:
  -Brassai, ismeri Gala és Salvador Dalit?

Picassót általában nagyon is izgatja műveinek a sorsa, de néha a legnagyobb közönyt tanúsítja irántuk. "Elvégre csak a legenda számít, amelyet a kép szül, s az már mindegy, hogy maga a kép megmarad-e vagy sem...", mondta egyszer, s nyilván akkor is így gondolkodott, amikor mit sem törődve többé a ládáival és a rettegett bombázások veszélyének kitett képeivel, szeptember 2.-án elutazott Párizsból Royanba. 3.-án kitört a háború, Európát elkapta az örvény, a németek összeroppantották Lengyelországot.

  

  Sabartésnek valóságos kínszenvedés volthosszú órákat tölteni a zsúfolt, füstös, levegőtlen helyiségekben. Pedig ritkán távoztak éjfél előtt. De ugyan mit meg nem tett volna a barátjáért? Taxin, néha gyalog érkeztek a Saint-Germain-des-Prés tér sarkára, a legtöbbször velük volt Elft is, a "kávéházi korszak" kutyája, s miután nem csekély feltűnést keltve megmutatták magukat a Lipp-ben vagy a Deux-Magots-ban, rendszerint a Flore kávéház egyik törzsasztalánál kötöttek ki Christian és Yvonne Zervos,Nush és Paul Eluard, Braque-ék és más barátok társaságában. A fogadtatás ceremóniája mindig egyformán zajlott le:Jean és Pascal, a pincérek, odafutnak Picassóhoz, hogy lesegítsék róla elmaradhatatlan trencskóját-amelyet egyébként sohasem hajlandó levetni-, Boubal úr, az auvergne-i tulaj, üdvözli, tüzet ad neki, hogy rágyújthasson szokott Gauloise-ára; Picasso nhány barátságos szót intéz a szőke és mosolygós Boubalnéhoz, aki a kassza magas őrtornyában trónol, majd egy ásványvizet rendel, de nem issza meg;Sabartés, aki a legújabb eseményeket tárgyalja spanyol barátaival, közben állandóan szemmel tartja, mint kotlós a csibéjét;Elft az asztalok között somfordál, és cukrot koldul a vendégektől;gazdája megrója az adakozókat, mert attól fél, az édesség árt a kutya szemének.

                                                        /Brassai:Dora Maar 1946/
  Picasso mégsem a Flore-ban, hanem a Deux-Magots-ban ismerkedett meg Dora Maarral 1935 őszén, éppen amikor Marie-Thérése Walter világra hozta lányát, Mayát. Picassónak már korábban feltűnt a világos szemű, néha nyugtalanítóan meredt tekintetű és komoly, feszült arcú fiatal nő, aki egy szomszédos asztalnál ült. Picasso később újra meglátta a kávéházban, Paul Eluard-al együtt, aki ismerte, és bemutatta neki. Így lépett be az életébe Dora Maar. Ami engem illet, én már öt-hat éve ismertem. Dora kezdő fényképész volt, akárcsak én. Még nem volt laboratóriumunk, és képeinket egy ideig ugyanabban a sötétkamrában hívtuk elő, a Montparnasse-on, amelyet egy közös amerikai barátunk bocsátott a rendelkezésünkre.

  PICASSO: Ha az ember látja, mi mindent ki tudnak fejezni a maga fényképei, megérti, hogy ezekkel a dolgokkal a festészetnek már nem kell foglalkoznia. Minek kínlódjon a festő olyasmivel, amit a fényképezőgép lencséje is jól meg tud ragadni? Őrültség lenne, nem igaz? A fényképészet éppen jókor jött, hogy megszabadítsa a festészetet mindenféle irodalomtól, anekdotától, még a témától is. Mindenesetre a témának egy bizonyos oldala a fényképészet birodalmába tartozik. Hát nem az volna a helyes, ha a festők élnének visszanyert szabadságukkal, és valami mást csinálnának?

                Pablo Picasso: Cat catching a bird
  PICASSO: Nem szeretem a luxusmacskákat, amelyek a szalonokban dorombolnak a kanapén, de az elvadult, borzas szőrű macskákat imádom. Madarakra vadásznak, csavarognak, futkároznak az utcán, mint a démonok. Ijesztő szemmel néznek az emberre, mintha a következő pillanatban neki akarnának ugrani az arcának...És figyelte, hogy a szabadon élő macskák mindig hasasok?  Világos, hogy nem törődnek semmi mással, csak a szerelemmel...  

  Találja ki, miből csináltam ezt a bikafejet? Egyszer, egy csomó ócska holmi között találtam egy régi biciklinyerget és mellette egy rozsdás biciklikormányt. Lelki szemeim előtt abban a pillanatban összekapcsolódtak.Nem kellett spekulálnom:kész volt a Bikafej. Egy forrasztás és semmi más.

   Ma délelőtt nekilátok az első szobornak, a Halálfej-nek. Döbbenetes mű. Inkább egy megkövült, üres szemgödrű, törött orrú, elmosódott ajkú, monumentális fej, semmint a húsától megfosztott, vigyorgó koponya.  Olyan, mint egy vándorló kőtömb, melyet az évszázadok ide-oda görgettek, gödröket vájtak belé, lemarták és lecsiszolták. Vajon, a háborúnak köszönhető-e, hogy ez a monolit felbukkant Picasso életművében? Ide-oda forgatom.több felvételt készítek róla.  Picasso buzgón segít, látni akarja, hogyan csinálom. Izgatja a "módszerem". Csak ritkán nézek a mattüvegbe;a távolságot egy madzaggal mérem, és néha magnéziumporral világítok. A robbanás megijeszti és szórakoztatja Picassót. Elkeresztel "Terroristának", és attól fogva mindig ezen a gúnynéven emleget.

   Az összeomlás után elmehetett volna, ahová jólesik. Mexikóba, Brazíliába, az Egyesült Államokba. Nem hiányzott sem a pénz, sem az alkalom, sem a meghívás. Az Egyesült Államok konzulja még a megszállás alatt is többször megpróbálta rábeszélni, hogy utazzon el Franciaországból. De ő maradt. Itt van közöttünk, s ez vigasz és biztatás, nemcsak nekünk, a barátainak, hanem még azoknak is, akik egyáltalán nem ismerik.

   Megkérdeztem Picassótól, hogy szándékosan vette-e fel az anyja nevét.
  PICASSO:Barcelonai barátaim már régóta így hívtak. Szokatlanabbul és szebben hangzik, mint a Ruiz név. Valószínűleg ezért vettem fel. Tudja mi tetszett benne? Bizonyára a kettős s, ami Spanyolországban elég szokatlan. Talán tudja, hogy Picasso olasz eredetű név. Nem mindegy, hogy az ember milyen nevet örököl vagy választ magának...El tudná képzelni, hogy engem Ruiznak hívjanak? Pablo Ruiznak, Diego José Ruiznak? Vagy Juan-Nepomuceno Ruiznak? Isten tudja, hány keresztnevet kaptam.. Egyébként megfigyelte, hogy Matisse, Poussin és Henri Rousseau nevében is meg van a kettős s?

  Magamra maradok a hat kis bronzzal, amelyet Picasso kivett a "múzeumból". Minthogy a zsúfolt műteremben egyetlen falrészletet sem találok, amely megfelelne háttérnek, elhatározom, hogy felerősítek egy kartonlapot. Néhány rajzszögre lenne szükségem. Marcelhez fordulok. De bármilyen furcsa is, ebben a művészeti nagyüzemben, ahol tucatjával fordulnak meg a vásznak, százával és ezrével az ecsetek és festékes tubusok, egyetlen szabad rajzszög sem található.Végül Marcel nagy nehezen felfedez egy párat, és kifeszíti őket csorba zsebkésével. Amikor Picasso egy kis idő múlva visszajön, azonnal meglátja a hat szerencsétlen rajzszöget. 
  PICASSO:Hohó, ezek az én rajzszögeim!
  ÉN: Úgy van, a maga rajzszögei..
  PICASSO:Akkor visszaveszem...
  ÉN:Hagyja csak, kérem! Kell a háttérhez.
  PICASSO:Jó, nem bánom...Kölcsönbe...De aztán feltétlenül adja vissza! Ezek az én rajzszögeim...