AZ UTOLSÓ ERDEI SÉTA!!

   A mai erdei túrám keserű szájízzel ért véget! És úgy néz ki, egyáltalán, minden erdei túrám véget ért. Egy vadászember elzavart az erdőről! Mondván, ez magánterület, itt semmi keresnivalóm, arról nem beszélve, hogy amerre járok, "leszagosítom" az erdőt, így negatívan befolyásolom egy esetleges esti vadászat sikerét. Mondja ezt egy erdőt autóval járó ember! Nem tudom, számomra mindig is egyértelmű volt oda menni az apostolok lován, de elhiszem, hogy nem mindenki ér rá annyira, mint én. Bár az illető fellépése határozott volt/kaptam cirka 3 percet arra, hogy elhagyjam az erdőt,  ehhez minimum transzportálnom kellett volna a testem/, emberi hangon szólt, írom is javára! Ettől függetlenül fájt..fájt, hogy én, aki kulturáltan, csendben járom az erdőt, nem szemetelek, sőt, összeszedem mások eldobált mocskát, emiatt a tevékenységem miatt bűnösnek kell éreznem magam/olyannyira, hogy feljelentéssel fenyegettek/, nekem legyen lelkiismeret furdalásom, rossz érzésem! Elfogadom az érveit, nem is vitatkoztam. De ha egy értő erdőjárónak, aki SZERETI ÉS TISZTELI ezt a közeget, nincs helye az erdőn, akkor az ott motorral szarvasokat hajtókat, orvul vadászókat statáriálisan főbe lövik? 25 éve járom az erdőt, csak és kizárólag azért, mert SZERETEM! Ott van az erdei nyiladékokon milliónyi léptem! Aki ismer, tudja, hogyan, milyen moralitással közeledem a világ dolgai iránt, főként a természet felé! Ilyen embernek, csak azért, mert az az erdő magán, nincs ott helye? Leszarom a jogszabályokat, mit mondanak, engedik-e magánerdőben a sétálást, ha és amennyiben az kulturált, és nem okoz zavart! Fáj, hogy elviekben természetszerető ember elzavar egy másik természetszeretőt az erdőről. Annyi konfliktust generál az élet, úgy látszik, még a csend és nyugalom ezen közegében is. Biztos én vagyok naiv, sőt, szentimentális, de azt gondolom, erdőn kezet kell rázni, ha az a kéz olyan emberhez tartozik, aki érzi s érti a természet rezdüléseit, nem pedig elzavarni kell az illetőt. Ha már vadászok és avatott természetjárók sem ráznak kezet az erdőn találkozva, akkor kik? A dolog morális oldala okoz nekem fájdalmat:semmit rosszat nem tettem! Sétáltam az erdőn, és fotóztam, ahogy a kelő nap bevilágít a fák közé, az ébredező tavasz apró momentumait. Mert SZERETEM ÉS CSODÁLOM! Nem zavartam a vadakat, két őzzel találkoztam, mindkettő szépen, nyugodtam ellépett előlem! Fotózom, ,nem a rohanó vadat akarom valahogy lekapni! Fotózom, nem kocsmázom, nem balhézok, nem drogozom, adót fizetek rendesen! Meg járom az erdőt! JÁRTAM! MERT TÖBBÉ NEM MEGYEK! Kideríthetném, hogy mi is az igazság, szabad-e nekem sétálni ott, vagy sem. Aztán leshetnék folyton a hátam mögé, jön-e valaki, és ha jön, vajon tetszik-e neki a pofám, avagy sem! Nem akarok így sétálni ott, ahol eddig nyugalmat, békét találtam. Ez elvi kérdés! Én 25 éve nyújtom a kezem! Sajnálom, ha nincs, aki megrázza!

   Ezek az utolsó, erdőn készült fotóim!
 Nem haragszom a vadászokra, bár én nem vadászom, nekem tetszik maga a vadászat, és annak évezredes kultúrája! Kifejezetten tetszik! Azt is tudom, hogy az én példám egyedi, mert vannak jól működő vadász-természetjáró, vadász-természetfotós kapcsolatok, barátságok. Kicsi vagyok ahhoz, hogy nagyot akarjak. De ahogy az életünk oly sok területén, elképzelhető, hogy az erdőn is megindult az a fajta morális mélyrepülés, ami élhetetlenné fogja tenni előbb-utóbb ezt a világot. És ha már ott is, akkor nagy a baj!  Nem véletlenek a magyar vadászati kultúrát temető posztok az interneten! 
  Az ablakomból rálátok az erdőre. Legfeljebb többször nézek ki!