MAJDNEM MONOCHROME HORGÁSZ-KÉPRIPORT

    Héjakútmácsonya fogad bennünket, rezignált egykedvűséggel.

    Felsétálunk egy, a Marcalba ömlő kis patak torkolatáig. Míg Tamás beöltözik a mellesbe, én belesek a híd alá, kopott gerendái őrzik még egykori hangulatát. 

      Tamás harcra kész, séta tovább. Férfi módra, fentről haladunk lefelé.

    Barátom belülről kergeti a halakat, én a partról dokumentálok. 

   Pillanatok alatt letartóztat két apró csukát, majd összeakad a környék urával. Ám ő kisebb ramazúri után meglép.

   Tamás kitartóan szűri a vizet, ám a halak nem állnak szóba vele.

    Míg a horgász próbálja a halakat rábeszélni egy kis közösködésre, a fotós kattingat...

   Szinte egész nap két holló rekedt korrogását hallgathattuk, az egyiket csak sikerült valahogy lelőni.

   Persze, azért akad, ami színt kíván.

   De ma valahogy inkább ilyen monochrom kedvem van.
 Talán az utolsó, "majdnemnyárias" nappal ajándékozott meg bennünket az ősz. És bár a folyó meglehetősen szűken mérte ma ajándékait, ez a nap is odakerül a többi, megőrzésre érdemes mellé.