2013. november 11., hétfő

EGY HORGÁSZ KESEREG....

   Letelt a műszak, várjuk a váltást. Sorra érkeznek a nappalosok, nehéz eldönteni, kinek álmosabb a szeme;nekünk, akik éjszakáztunk, vagy nekik, akik nemrég ébredtek. Micsoda fenséges szociofotókat lehetne készíteni!
  Az érkezők közt feltűnik egy kétszeres kolléga. Joviális, jópofa kisöreg, aki ráadásul horgászik-tenném hozzá boldogan, de nem! Bár egy vízen, a Marcal folyón kergetjük közben a halakat, ám homlokegyenest más morális alapon megközelítve azt. Ő a "ami kap, többet nem szarik!" elvet követve, én meg már csak megmaradok ilyen visszaengedősnek. Két különböző világ. Ebből kifolyólag olykor heves vitáink támadnak, amiben bizony kissé háttérbe szorul az idősebb iránti tisztelet, és kevés esély mutatkozik holmi közös nevező megtalálására. Most is így jártunk, pillanatok alatt forrósodik fel köztünk a levegő. Kolléga mellet döngetve dicsekszik legutóbbi halas sikerével, hat pontyot cserdített ki rövid idő alatt a Marcalból. Képtelen vagyok szó nélkül hagyni, pedig tudom, falra hányt borsó minden érvem. Hiába, hogy csak a horgászati tilalmat oldották fel a Marcalon, halat elvinni nem szabad;és még ha lehetne is, tudtommal két ponty lenne a maximum, az ő szemében sikere nem jelent mást, mint hogy az említett hat mellett korábban kifogott többi ponttyal megvan az engedély ára. Hiába érvelek azzal, hogy a vörösiszap katasztrófa után siratták felnőttek szó szerint a folyót, épp ezért, látva, hogy nem érte maradandó károsodás-sőt!- elvárható morális minimum lenne nekünk horgászoknak mérsékletet tanúsítva megőrizni mindazt, ami nem veszett el. Hiába, hiába, hiába! 
   Ő az idősebb. Ez egy dolog!  Az én-tudom, szentimentális tussal rajzolt-világomban ő, és a hozzá hasonlók lennének azok, akik a megszerzett tudásukat és tapasztalatukat nekünk, nyomukban járó generációnak tovább adnák. Nem pusztán halfogó praktikáikra és tapasztalatukra gondolok. Egyfajta, átörökítésre érdemes moralitásra gondolok. Nem kézzel foghatóra, nem anyagi haszonra válthatóra. Nem! Valamire, amitől a világ, ha picivel is, de mindig jobb lenne. Lenne, ha a világ olyan lenne!
     Vannak dolgok, többnyire ott, fejben, amik jóval túlmutatnak azokon a határokon, amit éppen látunk. Vannak dolgok, amik összefüggenek, következnek egymásból. És vannak dolgok, amiket kurvára nem kell leírni, törvénybe foglalni, rendeletileg meghatározni. Merthogy nem is lehet! Züllött, morálisan szétesőben lévő világban élünk. Azt, hogy a parlamentben mit csinálnak, magasról leszarom! Nem ott a megoldás, és a probléma sokkal súlyosabb, mintsem hogy néhány száz dilettáns meg tudná oldani. Életünk minden mozzanata morális, erkölcsi alapokon nyugszik-ideális esetben ez az erkölcsi alap szilárd, és szolgálja a holnapot. Oda jutottunk, hogy ez az erkölcsi fundamentum ezer felé repedezett, bemocskoltatott. A társadalom mindenkori állapota az élet minden területére hatással van. És bármennyire is furcsán hangzik, szeretett hobbink, a horgászat is ezt a züllött társadalmi képet tükrözi. Tudom, hogy vannak hihetetlenül etikus, halat és természetet a végletekig tisztelő horgászok, akiknek példáját kiemelni és követni illik, és kell! Ám a pozitív példákat-adja isten, hogy sokasodjanak!-még mindig elhomályosítja az a széles réteg, akinek a vizek, a halak, a természet nem jelent mást, mint zsákmányt, amit vinni kell gátlástalanul. 30-40 éve horgásznak a csodás Marcal folyón, és egyetlen pillanatra sem érezték még magukénak,gondolva arra a nemes, és szerintem nagyon is magától értetődő eszmére, hogy MEGÓVOM, MEGVÉDEM, ÉS A TŐLEM TELHETŐ LEGSZEBB ÁLLAPOTBAN ADOM TOVÁBB AZ UTÁNAM KÖVETKEZŐKNEK! Mindent fel kell falni, lehetőleg még ma? Mindent? Miért? Miért? 
    Dühönghetek, kiabálhatok, sírhatok is magamban...és akkor mi van? Tolvajnak, kormoránnál százszor rosszabbnak tituláltam lobbanó haragomban az öreget, és mindazokat, akik hozzá hasonlóan cselekednek. Tán nincs száz százalékig igazam. A dolgok ettől fikarcnyit sem változnak, hisz a fejekben rendet tenni talán a legnehezebb dolgok egyike! Kár is vitába szállni! Ki kell menni a folyópartra, köszönni kell neki, az utunkba kerülő, eldobált pillepalackot bele kell gyömöszölni a hátizsákba, a kifogott, egyszeri szükségleten felüli halakat pedig vissza kell engedni, vagy épp mindet! Szeretni kell a folyót, mert több ő két part közé szorult víznél!!! És amikor vízparti portyád során összeakadsz egy kissráccal, add tovább neki azt, amit érzel, és amit te tudsz! Minden nagy dolog kicsiben kezdődik, apró mozdulatokban, gesztusokban, ott, valahol a szív tájékán!



1 megjegyzés:

  1. ez a folyó neked táncol, és innen nézve úgy tűnik néha, teljesen meztelen...

    VálaszTörlés