ANNE TYLER:AZ ALKALMI TURISTA

   Felnőttek voltak. Házasok voltak. Szülők voltak.Míg nem egy fatális véletlen el nem vette tőlük a gyereküket. Mert minek nevezzük azt a megmagyarázhatatlanul dolgot, hogy egy ártatlan nyári tábor azzal végződik, hogy a táborvezető felkeresi a szülőket a gyermekük halálhírével. Macon Leary és felesége sem talál magyarázatot, hiába keresnek. Az élet néha igazságtalan, mocskosul az. A tragédia árnyékot vet, megválaszolhatatlan kérdéseket támaszt, a szülőkből újra csak felnőttek lesznek, sebzett szívvel. Sarah úgy dönt, új életet kezd, és nem Macon oldalán folytatja. Nincsenek válaszok, és megoldások, döntését vitatni nem lehet. Macon amúgy sem egy vitatkozó alkat,  ő alkalmi turista, még a házasságában is. Apró, egyáltalán nem bántó fóbiáival egyetemben is szerethető alak, azzá válik, ahogy kibontakozik karaktere, és egyre több időt leszünk vele. Munkájából adódóan utazgat, így lesz kénytelen kutyáját, a kissé neurotikus Edwardot másokra, idegenekre hagyni, egy állatkórházban. Itt találkozik Muriellel, az elsőre sem hétköznapi lánnyal, aki a maga egyszerűen őszinte módján előbb Edward szocializálását vállalja, majd lassan, ledöntögetve Macon falait, a férfi életét is igyekszik a vakvágányról egy helyesebb irányba terelni. Mindezt valóban szerethető módon teszi, hamar kezd az olvasó szurkolni nekik, néha bizony erényesen odaszólva Macon-nek:Hé, haver, nyisd már ki a szemed! Pedig Muriel sem egyszerű eset, terhelt az ő élete is, ám életkedve, életigenlése töretlenül süt, és megérinti alkalmi turistánkat is. Na, vége! Edward is kezdi kapisgálni Muriel hathatós segítségével, hogy akarnok kutya számára nem sok babér terem az emberek közt. Sarah még egy pillanatra bekavar, egy pillanatra el is fogadnánk ezt a véget/vagyis folytatást/, ám Macon dönt, a kutyaidomár lány mellett, és azt hiszem, mindent összevetve csak bólinthatunk:Helyesen döntöttél, haver!
  Nagyon emberi, hiteles karaktereket rajzoló, jó arányérzékkel megírt történet, sikeresen elkerülve a sztori kínálta buktatókat és kliséket. Valóban szerethető, hétköznapiságukban csetlő-botló figurái önmagunkban is visszaköszönhetnek, ám ezzel végképp semmi baj, sőt! Igen, azt hiszem az van, amit mondani szoktam volt, ilyesfajta lelki finomsággal megírt történetek jobbára csak nők íróasztalán születhetnek, és ha mi férfiak megtanulni ezt nem is vagyunk képesek, minden esetre nagyobb odafigyelést szentelhetnénk neki. Mármint a női léleknek, na! 

  A könyv-mely az Európa Könyvkiadó gondozásában jelent meg-egyetlen bántó szépséghibája, hogy megjegyezve, a könyvből nagy sikerű film készült, annak főszereplőjeként Jack Nicholsont jelöli meg. Ilyen kaliberű tévedésre nincs mentség ilyen rangú kiadónál!!