Letelt a műszak, várjuk a váltást. Sorra érkeznek a nappalosok, nehéz eldönteni, kinek álmosabb a szeme;nekünk, akik éjszakáztunk, vagy nekik, akik nemrég ébredtek. Micsoda fenséges szociofotókat lehetne készíteni! Az érkezők közt feltűnik egy kétszeres kolléga. Joviális, jópofa kisöreg, aki ráadásul horgászik-tenném hozzá boldogan, de nem! Bár egy vízen, a Marcal folyón kergetjük közben a halakat, ám homlokegyenest más morális alapon megközelítve azt. Ő a "ami kap, többet nem szarik!" elvet követve, én meg már csak megmaradok ilyen visszaengedősnek. Két különböző világ. Ebből kifolyólag olykor heves vitáink támadnak, amiben bizony kissé háttérbe szorul az idősebb iránti tisztelet, és kevés esély mutatkozik holmi közös nevező megtalálására. Most is így jártunk, pillanatok alatt forrósodik fel köztünk a levegő. Kolléga mellet döngetve dicsekszik legutóbbi halas sikerével, hat pontyot cserdített ki rövid idő alatt a Marcalból. Képtelen vagyok szó nélkül hagyni, pedig tudom, falra hányt borsó minden érvem. Hiába, hogy csak a horgászati tilalmat oldották fel a Marcalon, halat elvinni nem szabad;és még ha lehetne is, tudtommal két ponty lenne a maximum, az ő szemében sikere nem jelent mást, mint hogy az említett hat mellett korábban kifogott többi ponttyal megvan az engedély ára. Hiába érvelek azzal, hogy a vörösiszap katasztrófa után siratták felnőttek szó szerint a folyót, épp ezért, látva, hogy nem érte maradandó károsodás-sőt!- elvárható morális minimum lenne nekünk horgászoknak mérsékletet tanúsítva megőrizni mindazt, ami nem veszett el. Hiába, hiába, hiába! Ő az idősebb. Ez egy dolog! Az én-tudom, szentimentális tussal rajzolt-világomban ő, és a hozzá hasonlók lennének azok, akik a megszerzett tudásukat és tapasztalatukat nekünk, nyomukban járó generációnak tovább adnák. Nem pusztán halfogó praktikáikra és tapasztalatukra gondolok. Egyfajta, átörökítésre érdemes moralitásra gondolok. Nem kézzel foghatóra, nem anyagi haszonra válthatóra. Nem! Valamire, amitől a világ, ha picivel is, de mindig jobb lenne. Lenne, ha a világ olyan lenne! Vannak dolgok, többnyire ott, fejben, amik jóval túlmutatnak azokon a határokon, amit éppen látunk. Vannak dolgok, amik összefüggenek, következnek egymásból. És vannak dolgok, amiket kurvára nem kell leírni, törvénybe foglalni, rendeletileg meghatározni. Merthogy nem is lehet! Züllött, morálisan szétesőben lévő világban élünk. Azt, hogy a parlamentben mit csinálnak, magasról leszarom! Nem ott a megoldás, és a probléma sokkal súlyosabb, mintsem hogy néhány száz dilettáns meg tudná oldani. Életünk minden mozzanata morális, erkölcsi alapokon nyugszik-ideális esetben ez az erkölcsi alap szilárd, és szolgálja a holnapot. Oda jutottunk, hogy ez az erkölcsi fundamentum ezer felé repedezett, bemocskoltatott. A társadalom mindenkori állapota az élet minden területére hatással van. És bármennyire is furcsán hangzik, szeretett hobbink, a horgászat is ezt a züllött társadalmi képet tükrözi. Tudom, hogy vannak hihetetlenül etikus, halat és természetet a végletekig tisztelő horgászok, akiknek példáját kiemelni és követni illik, és kell! Ám a pozitív példákat-adja isten, hogy sokasodjanak!-még mindig elhomályosítja az a széles réteg, akinek a vizek, a halak, a természet nem jelent mást, mint zsákmányt, amit vinni kell gátlástalanul. 30-40 éve horgásznak a csodás Marcal folyón, és egyetlen pillanatra sem érezték még magukénak,gondolva arra a nemes, és szerintem nagyon is magától értetődő eszmére, hogy MEGÓVOM, MEGVÉDEM, ÉS A TŐLEM TELHETŐ LEGSZEBB ÁLLAPOTBAN ADOM TOVÁBB AZ UTÁNAM KÖVETKEZŐKNEK! Mindent fel kell falni, lehetőleg még ma? Mindent? Miért? Miért? Dühönghetek, kiabálhatok, sírhatok is magamban...és akkor mi van? Tolvajnak, kormoránnál százszor rosszabbnak tituláltam lobbanó haragomban az öreget, és mindazokat, akik hozzá hasonlóan cselekednek. Tán nincs száz százalékig igazam. A dolgok ettől fikarcnyit sem változnak, hisz a fejekben rendet tenni talán a legnehezebb dolgok egyike! Kár is vitába szállni! Ki kell menni a folyópartra, köszönni kell neki, az utunkba kerülő, eldobált pillepalackot bele kell gyömöszölni a hátizsákba, a kifogott, egyszeri szükségleten felüli halakat pedig vissza kell engedni, vagy épp mindet! Szeretni kell a folyót, mert több ő két part közé szorult víznél!!! És amikor vízparti portyád során összeakadsz egy kissráccal, add tovább neki azt, amit érzel, és amit te tudsz! Minden nagy dolog kicsiben kezdődik, apró mozdulatokban, gesztusokban, ott, valahol a szív tájékán!
Egy gerle-nem galamb, gerle!-rendszeresen látogatást tesz a délutáni órákban az ablakom előtti orgonabokron. Tollászkodik, leskelődik, néha nekirepül az ablaknak. Erre a szokatlan viselkedésre választ még nem találtam/néha cinkék is megteszik/. Haverkodunk,szerintem. Bár szinte áthidalhatatlan köztünk a kommunikációs szakadék. Talán nem is lenne mit mondanunk egymásnak, talán sok is, ki tudja, én nem. Minden esetre jó, hogy látogat, hogy jön, hogy benéz. Hozzászoktam, nem várom azért körmöm rágva, de megmosolygom, ha érkezik. Már N-t is az ablakra irányítottam. Ja, amúgy balkáni a gerle.
Egy hete már, hogy a szabadság édes ízével a számban ébredek. Nem kell a kötelesség oltárához járulnom, testem és lelkem egy csipetnyi darabját áldozatként felkínálni. Tevékenyen repülnek a napok, hajnali séták, horgászat, könyvek-volt nap, hogy 300 oldalt tettem magamévá. Néha épp ez a baj, hogy falok. Habzsolok. Zabálok. Betűt. Nekem a könyv attól lesz könyv, hogy elolvasom. Néha persze jobb lenne nagyobb odafigyeléssel, ízekre szedve, kielemezve/egyenlőre ez csak afféle halványan derengő belső kényszer/. De akadnak mások, akik nagyobb hozzáértéssel megteszik ezt, és nem csupán megteszik, de közzé is teszik, bepötyögött keresőszavak mögött ott lelem a véleményeket, szubjektíven. Ahány könyv, ahány olvasó, annyi olvasat. Így van jól!
Nekem nagy van;nagy könyvespolcom. Olyan faltól falig, padlótól plafonig. Csak még foghíjas, bár erősen dolgozom az üres polcokon. Már hogy megtöltsem őket könyvvel. Ám bármennyire is élnék anyagi gondtalanságban/a könyv nem fán terem, azért bizony pénzt kell adni/, nem vennék magamnak raklapszám könyveket. Nekem a könyv olvasottan lesz könyv! A még el nem olvasottak az íróasztalomon pihennek, várva sorsukat. Olvasottan kerülnek át a polcra, társaik közé. Gyakran leveszem őket, beléjük lapozva, szagolva:-Nyugi, hamarosan sorra kerültök! Könyveket tartani, gyűjteni felelősség is, gondoskodni illik róluk. Néha bizony le kell szedni, le kell takarítani őket. Nem kis meló. Rakódik rájuk por, mögöttük pókháló szövődik. Bár engem a pókháló, diszkréten a sarokban nem zavar. Volt a szobámban már lódarázs meg füstifecske is! Berepültek.
Fura csontváz a polc könyvek nélkül. Vissza is pakolom őket, akkurátusan, szépen egy vonalban álljanak. Gyakran rajta felejtem a szemem, ébredéskor az első, amit meglátok. Aztán, ha már ennyi könyv megfordult a kezemben, böngészni kezdek. Online. Régen látogatott antikvár oldalról a délelőtt folyamán kiemelek magamnak vagy kétszázat. Kell, mind! Szépen, lassan! Néha elég, ha csak a könyv borítóját látom. Épp ezért-na meg a mocskos anyagiak végett-látogatok antikvár oldalakat. Bámulatos könyvborítókat produkáltak anno. A grafikus, rajzolt borítók a gyengéim. Ahogy lapozom, szembejönnek a már olvasott írók további művei, és persze mindig fedezek fel újakat. Nekem újakat. Asszem, kezdődik,valami belső zsongás, kényszeresnek tűnő bizsergés. Ott a kosár-ikon, tedd bele, ne lacafacázz! Jó, jó, de meg kellene várni a fizetést! Foglalkozol ilyen szamárságokkal?! Tudom, hogy kellenek azok a könyvek, érzem rajtad! Ot van például Az alkalmi turista, mióta is vágysz rá? Tök korrekt ára van, gyerünk! Az az! Tudtam én, hogy jellemes vagy! Nézd, Saul Bellow Henderson, az esőkirály-a! Finom, mi? Kéne, mi? Remek, pakold a kosárba! Imádom az ízlésed, a Kramer kontra Kramer-el szemezel?Na, úgyis megveszed!Vladimir Páral? A múltkor a Moly-on utánanéztél, emlékszem! Egyet tőle, csak úgy próbaképp! Remek, belelendültél. Tanidzaki Dzsuniciro: Egy hibbant vénember naplója-tudom, neked ennyi elég is! Na, még kettő, a lúd kövérségéhez! Büszke vagyok rád! Még egynehány kattintás, cím rendben, most szépen leütöd a Rendelés véglegesítését! Mondom, leütöd! Ugye, mennyivel jobb!?Sosem leszek veled teljes mértékig elégedett, egykomám! Máris azon izgulsz, mikor érkeznek meg. Kellett nekem könyvet adnom a kezedbe. Felfordult tőle az életed nyugodt folyása. Így jártál!
Felsétálunk egy, a Marcalba ömlő kis patak torkolatáig. Míg Tamás beöltözik a mellesbe, én belesek a híd alá, kopott gerendái őrzik még egykori hangulatát.
Tamás harcra kész, séta tovább. Férfi módra, fentről haladunk lefelé.
Barátom belülről kergeti a halakat, én a partról dokumentálok.
Pillanatok alatt letartóztat két apró csukát, majd összeakad a környék urával. Ám ő kisebb ramazúri után meglép.
Tamás kitartóan szűri a vizet, ám a halak nem állnak szóba vele.
Míg a horgász próbálja a halakat rábeszélni egy kis közösködésre, a fotós kattingat...
Szinte egész nap két holló rekedt korrogását hallgathattuk, az egyiket csak sikerült valahogy lelőni.
Persze, azért akad, ami színt kíván.
De ma valahogy inkább ilyen monochrom kedvem van. Talán az utolsó, "majdnemnyárias" nappal ajándékozott meg bennünket az ősz. És bár a folyó meglehetősen szűken mérte ma ajándékait, ez a nap is odakerül a többi, megőrzésre érdemes mellé.
