2013. szeptember 30., hétfő

SZIGORÚAN ELLENŐRZÖTT VONATOK

   Ki ne látta volna Jiri Menzel és Bohumil Hrabal felejthetetlen közös remeklését, a Szigorúan ellenőrzött vonatok című filmet. És aki látta, bizony nem felejti a híres popsi-pecsételő jelenetet. A jelenetet, amely sokkal többet mesél a maga minimalista eszközeivel bármely profi technikával készült, tökéletes testeket felvonultató felnőtt filmnél. Nem áll szándékomban se borús víziókat festeni a világ erkölcsi és etikai felhígulásáról, se prűdebbnek tűnni annál, ami vagyok. Serdülőkori élményeink, kapcsolódjanak bármihez, így az erotikához, érzékiséghez is, végigkísérnek bennünket életünk során. Mindent, amit életünk e fontos területéről gondolok, meghatározta ez a néhány perces filmjelenet.
    Aleksander Kaczorowski nemrégiben olvasott Életjáték/Történet Bohumil Hrabalról című könyvében érdekes filmtörténeti adalékra bukkantam.
  A Szigorúan ellenőrzött vonatok című filmmel, amely 1968-ban megkapta a legjobb külföldi filmnek járó Oscar-díjat, Hrabal prózája is bemutatkozik, és nézők ezreit irányítja a könyveihez világszerte. A film változást hoz az alkotók életébe is:a huszonnyolc éves Jiri Menzel egy csapásra bekerül a cseh rendezők elitjébe;az énekes Václal Neckárt egész hátralévő életében Milos Hrma szerepével fogják azonosítani;Vladimír Valenta, aki az állomásfőnököt alakította, 1968-ban az Egyesült Államokba távozott. Eleinte egy autómosóban dolgozott, de amikor a Szigorúan ellenőrzött vonatok megkapta az Oscar-díjat, egyre többször alakíthatott külföldit amerikai filmekben. Csehországban az a legenda terjedt róla, hogy amíg Valenta az autómosóban dolgozott, sok nő pecsétnyomóval érkezett, és egyenesen őt keresték azzal a kívánsággal, hogy nyomja rá a popsijukra, mint a filmben Hubicka forgalmista. Ezzel szemben Josef Somrt, aki Hubickát alakította a filmben, rettentően leteremtette az apja, amiért ilyen erkölcstelen filmben szerepelt. Somr azzal védekezett, hogy Menzel nyomta a pecsétet, az ő keze látható a vásznon. Érdekes módon a rendező évek múltán már nem emlékezett, hogy is volt valójában:
   A jelenet forgatása előtt borzasztóan idegesek voltunk, hiszen akkor igen komoly tabunak számított a meztelenség. Csak Jitka Zelenohorská volt teljesen nyugodt. Egyszerűen felfeküdt az asztalra, és lehúzta a bugyiját.
    De hajszálon múlt, hogy a jelenet bekerült a filmbe. A premier előtt a filmgyár igazgatója utasított, hogy vágjam ki. Szerencsére sikerült meggyőznöm, hogy ebben a kérdésben ki kell kérnünk a munkásosztály véleményét. Rendeztünk egy premier előtti vetítést a lodenicei vasutasoknak, mert ott forgattuk a filmet, és az előadás után feltettük nekik a kérdést, hogy kivágjuk-e a jelenetet, vagy hagyjuk benne. Persze, mindannyian azt harsogták:"Ne vágják ki!" Így sikerült megmenteni.
   Menzel úgy tudta, a film minden női szereplője külföldre távozott:Jitka Zelenohorská Berlinben él,a kalauznő,  Mása (Jitka Bendová)  Angliában, Viktoria Freie (Nadá Urbánková) pedig Svájcban. Mindegyikük "jól" ment férjhez. De a rendező véleménye szerint ezt nem a filmnek köszönhették:Belevaló csajok voltak, nem kellett nekik reklám-nyilatkozta a Gazeta Wyborczá-nak.

   Talán ha több, reklám nélkül is belevaló csaj lenne...talán a fiúkból férfiak lennének...talán!
   Talán ha a média felelősen nem húsként ábrázolná a nőket, lenne hová igazodni...talán...
    Talán ha nem veszne el minden érték rohamléptekkel...talán...
    

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése