KÖLYÖKRÓKÁK

    Helyes, a rókakölykökhöz órát lehetne igazítani. Herr Zeiss kint leli őket a töltésen, pontban negyed hatkor. Messze vannak, de pont felém igyekeznek. A töltés ártéri oldalának takarásában lopakodom közelebb, majd felóvatoskodom a töltésre. Eltűntek? Nem, a mentett oldali tarlón egerésznek. A másik oldalon lopom a távot, egész az erdősarokig osonok, "N" állványra kerül. Jöhettek. Jönnek is, futva, kergetőzve a töltés tetején. Egyikőjük felül egy jelzőkőre, majd haverja után iramodik. Egészen rám jönnek, velem egy vonalban szaladnak el, majd odébb egyikőjük leszalad a töltésről, és beveszi magát a sűrűbe. A másik szerencsére megáll, pózol, les, kíváncsian méreget. Majd követi társát. 
   Lelépnek, felsétálok a töltésre, a nagy izgalmakat ki kell füstölnöm magamból, és persze a fényképeket is meg kell nézni. A következő pillanatban egy vaddisznó fúj, morrant a sűrűből. De ő már nem jön ki a nyílt terepre.