FÜRJDALOS DÉLUTÁNI KARIKA FENYŐILLATTAL

Bogyó rezignált nyugalommal veszi tudomásul, a gazda megint megy valahová.-Szevasz, Bogyó! Majd jövök!

Útszéli fák rajzolnak a nyugodni készülő nap ecsetjével.

Hm, Szentpéteren mekdonáldsz nyílt? Otthon tudják, hogy szemetelsz?

Erdők közt visz utam. Irány van, a cél még nem körvonalazódik.

     Modern szénabetakarítás. Zajos, de zöld.

                                      Utamat öreg nyárfák szegik.

Egyszerűen imádom ezeket a földutakat. Megálltam fürjszó hallgatásra. Azt mondja:pitypalatty! Vágod?

                                                   Vajon merre menjek?

A gazdám folyton levág az útra! Kezdem unni! Nekem is vannak jogaim, vagy mifene!

Vannak dolgok földön és égen, melyeket elmesélni nem lehet. Azt hiszem, ilyen a fenyőillat is. Érezni kell!

                               Zöld kosztümös erdei nyiladék.

                                           Őszt idéző júliusi pillanat.

                              Lassan körbe érek. A gencsi út naplementében.

 
 Amit a fürjszón és fenyőillaton kívül lefotózni nem lehetett:a szőkére érett gabonatáblák, a kaszált fű illata, az út menti fákról elröppenő gerlék távolodó sziluettje, a nyáresti erdő balzsamos lehelete, egy majdnem elém lépő őzbak, aki végül elugrott, és a nyugodni készülő nap árasztotta megunhatatlan hangulat. Nyár este! Szerelem!