Előre megfontolt szándékkal nagyon hajnalra állítom a telefonom, magam is meglepődöm, hogy fel is tudok kelni. Peter Wohlleben A fák titkos élete című könyve nem engedett aludni, a tervezett időpont enyhén szólva is eltolódott. Kávé, cigi, csak hogy beinduljon a szervezet, valamit dobok későbbre a lovaknak, szemlélem az eget, eső nem várható. Meg voltam róla győződve, hogy igen korai vagyok, de valaki már fát vág az utcánkban, hiába, a falusi élet utolérhetetlen romantikája nem nézi az órát.
Nem variálom túl, egy közelben található helyre igyekszem. És most nem a távolság dönti a mérleg nyelvét oda, hanem a halfogás esélye. Számos helyet megvallattam a napokban, de nem adtak halat, ezen a pályán viszont süllő, balin, domolykó és harcsa is volt az elmúlt két hétben. Bár a horgász igyekeznék, a fotós kerekedik felül, élénk színű felhőpamatok ringnak a hajnali égbolton. Bizonyára van szépen kiejthető tudományos nevük ezeknek a felhőknek, és közérthető magyarázat a kialakulásukra és a színükre, de most hagyjuk a tudományt, csak szemlélődjünk.
Mire a partra érek,a felhők színe megkopik, szemem inkább a vizet nézi, a benne lakó és csak rám váró pikkelyesek után kutatok. Erősen balin sújtotta a pálya, szájszélt rágva várom, mikor töri át a bársonyos vízfelszínt a szétriadó küszöket űző, a víz fölé is kiugró balin. Zseniális a reggel, itt most valaminek lennie kell! Az első fél óra tökéletesen néma és eseménytelen. Már kezdenék opcióként a körömrágásra tekinteni, amikor jókora paduc csobban előttem. A békés halak mozgása mindig jó jel, mutatja is magát az előbbi kollégája, majd a kelő nap első, vízfelszínt is érintő sugaraiban egy jókora tőponty veti magát a felszínre. Bár én pontyra nem horgászom, ha hátralévő életemben ilyen halat nem fogok, se bánom, azért a látvány megdobbantja kérgesedő, öreg szívem.5 előtt pár perccel a kavargó, örvénylő vízben elcsattan az első rablás. Savage Gear Twitch Minnow van a kapocsban, szűz még a drága, de ha tudta volna, ma mi vár rá, inkább könyörgött volna a dobozban maradásért. A rablást követő talán második-harmadik dobásomra a kivétel előtti pillanatban öblösre tátott szájjal ront egy nagy balin. Jól ismerem ezt a szokásukat, számos alkalommal kaptam már infarktust a lábam előtt csalira ugró haltól, de természetesen így is szorítani kell pillanatra a záróizmomat. Halam jó, nagyon jó, felszínre kényszerítve eddigi horgászataim talán legnagyobbjának tippelem. Birkózunk, már nyerésben érzem magam, de az égiek (vagy víziek) másként döntenek, halam váratlanul leakad. Tényleg nem vagyok az a szentségelős fajta, halk szisszenéssel túl is teszem magam a történteken. Valamit jól csináltam, hogy egy ilyen hal birokra kelt velem, avattam egy eddig érintetlen csalit, a folyó iránti alázatom és mélységes tiszteletem pedig csak tovább mélyült.
Gyorsan leellenőrzöm a felszerelést, minden rendben találtatik, hintem is a következő dobást. Kapás a jutalmam, de nem akad, újra ugyanoda helyezem a csalit, elemi erejű kapás a jutalmam, halam meg is akad. Van súly, és van önbizalma, a várt balin helyett egy derék domolykó bukkan fel előttem. Sikerül szákba is terelnem, csórikámnak a farokúszója erősen sérült, hiányos, de különben szép, erőtől duzzadó hal.
Pár napja fogtam itt egy nagyobbat, de ő nem akart a közösségi médiában szerepelni, fotózás előtt vissza ugrott a vízbe. Nehéz pályán horgászom, az apadó vízzel kissé már kényelmesebbé vált a part, de horgásztam itt 20-25 centivel magasabb vízállásnál is, lábujjal kapaszkodtam a part egyenetlenségeibe. Nehéz ilyen helyeken egyedül fotózni, hisz a hal, főként a domolykó nem fogja megvárni, míg előkotrom a gépem. Mindig kéznél van, de most is objektívet kell cserélnem, fent hagytam a nagytelét. Sikerrel megoldom, halat úszhat is. Következő dobásra újra kapás és meg is akad, nekem a Rábán ez bizony kisebb fajta csoda. Valamivel karcsúbb domolykót terelek sikeresen szákba, ő sem sértetlen, csúnya seb éktelenkedik az oldalán.
Elengedem, közben alattam durranós rablás, métereket szaladnak a küszök a felszínen. Harcban megedződött wobblerem már hiába keres újabb ellenfelet, ennyi volt, elhallgat a felszín, nincs több kapás. Alig negyed óra volt az egész, számos rablás mellett jutott három kapás, kettő hal kézbe is került. Ugyanezen furcsaságot tapasztalom késő délutánonként, hét óráig forr a víz, repkednek a balinok a levegőbe, aztán szinte egy csapásra véget ér a háború. Nem dobálom túl a vizet, nincs nálam rezesbanda, hogy a hanguk elijessze a halakat. Szerintem valami a fényviszonyokkal és a víz áttetszőségével lesz kapcsolatban, de ez csak tipp.Hallgatom még a vadgerléket, jégmadár repül el előttem, mélyen magamba szívom a folyó és partjának illatát. Kár azért a jó balinért, de nem engedem meg magamnak, hogy hiányérzetem legyen. Sőt, inkább érzek megtiszteltetést, hogy a folyó, még ha ilyen módon is, de megajándékozott.
