GELLÉRI ANDOR ENDRE: HALÁSZLÉ
Éppen pipázik a halász, s felkapja a fejét, mikor az asszony horgot kér tőle, s ígér neki pénzt, csak két halat fogjon legalább. A barna ember csak mosolyogja.
- Hogyan tetszik azt gondolni, néni, hogy pont most gyün rá a hal, Bedobom a horgot, ham, s máris bekapja a potyka? Kérem szépen, órák kellenek ahhoz, néni, míg ilyen kicsit foghat az ember! Mert a nagy hal, az okos, annak nagy a rafinériája, másképp már rég kifogták volna! Az nem tátja a száját, hanem csak pöckölgeti a férget, és leszel magának annyit, amennyi szabadon van. Haja - óbégatja - ,kimodernültek a halak is a vízben. Van azoknak olyan taktikájuk, mint az olaszoknak a Piavénál! Aztán meg minek kell magának annyira a hal?
- Azt mondaná inkább meg - szotyogta Várkonyiné - , hogy tud-e egyet nekem fogni? Azt inkább, semmint hogy így nagymisézne!
- Horgom, az van - mondta a barna ember - , halam is van, itt lent, ni; de hát én magános ember vagyok, s azért nem fogok halat, hogy majd más jobban tudja ölelni magát.
- Mit akar?
- Tudja maga, hiszen szoknyát visel. Leengedek én magának itt tíz horgot is, s lesz itt hal két lábossal is, de lelkem, nálam már szokás, hogy ezért adnak ám a nők is valamit. Magános ember vagyok, mondtam, oszt annak ez az ára.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése