Felhőbámuló gondolatok.

Leheveredni egy csupa-virág, tücsökzenés májusi réten, és alapvetően, nem mellesleg, ráadásul, nem mellékesen, de buzgón...nem csinálni semmit...nem holmi úri huncutság, vagy álromantikus szenvelgés, nárciszlelkű csöpögősség, gyengeség, vagy széplelküség. Felhőket bámulni nem a ráérő idő egyfajta kitöltése, tartalmatlanul, hiábavalóan. Lenni magaddal, nézni magadba nem hiábavalóság, nem, nem elvesztegetett idő. Minden perc, amit magadnak adsz magadból, belső utazásod egy-egy megtett métere.

A világ olyan amilyen, változtatni rajta nem lehet. Vagy mégis? Bármennyit, bármilyen irányba változol, a világ veled változik. Pusztán mert a része vagy!