Roppant nehezen mászom álomországból a valóságba, tíz perce is csöröghet már a vekker, mire eszmélek. Pillanatra megkísért a visszaalvás gondolata, de legyőzöm. Hol ér fel bármi álom a valóság csodáival. Hajnal vár, fényei már készülnek. Szuszogva tekerem a pedált, megint csak cél nélkül, legfeljebb az irányt tudom. Pápóc felé visz utam, de hogy hol kötök ki....? Felhőpamatok bodorodnak a hajnali égen, közéjük kél a nap. Mintha megsejteném, megállok, visszapillantok. Anyám borogass, hevesen!
Isten mosolyog! Tisztán látom. Ülök az út közepén, mint valami sült bolond! Ülj mellém, kedves! Percekig tart a mennyei színjáték, kattog a gép, simul a lélek, egyszerre vagyok üres, és csordultig tele! Kegyelmi állapot! Nincs egy kávéd? A felhők fölé kúszó nap elhagyja vörös színeit, palettáján másfajta ragyogást kever. Folytatom utam. Sárgára érett gabonatáblák közt földút ballag a folyó felé, bokrokkal, fákkal szegetten. Őz ugrik ki elém, mire rákattannék, eltűnik. Gerlék szólnak, pacsirták. A július már kevésbé madárdalos, nincs énekre idő, éhes utódok lesik kérlelhetetlenül a szorgos madárszülőket,mi lesz a reggeli.
Tövisszúró gébicsek lesnek rám az útszéli bokrok hegyén. Kedves madár, ám nagy zsivány! Neve a magyar nyelv derűs magyarázó jellegét őrzi:zsákmányát-tücsköt, sáskát, termetes bogarat- gyakran tűzi tövisre, egyfajta raktárt képezve így. Bár énekesmadár, nem egy nagy dalnok, sőt, csőre ragadozómadarat idézően kampós. Tojója jellegtelen barnás, hímje dekoratívabb, arisztokratikus monoklival a szeme körül.
Ki hinné, ez a kis harcos gyíkot, egeret, cickányt, sőt, kisebb madarat is zsákmányul ejt. Bár, mondom, nem egy X-faktor aspiráns, de kiváló hangutánzó. Út menti sövények, bokrosok, erdőszélek jellegzetes madara. A töltés alján magasles áll, itt fogok reggelizni. Jó tanács: ha erre jársz, ügyelj, a lesre vezető létra utolsó előtti foka kissé amortizált, jobb nem próbára tenni teherbíró képességét.
Hogy lesz egy egyszerű májkrémes zsömléből mennyei eledel? Minden a tálaláson múlik! Reggeli ragyogásban, gerleszó mellett nem cserélném luxuséttermi kimondhatatlannevűségre! Kéred a felét? A színek mellé valami mesteri érzékkel kever illatokat a természet, milliónyi összetevője harmónikus, komoly erényekkel bíró afrodiziákum. Nem hiszed? Heveredj le a júliusi rét ezernyi virága közé, majd meglátod!! Palackba zárva, piacra dobva komoly népesség-robbanást lehetne előidézni vele! Legalább szegény orrszarvúaknak is nyugta lenne a messzi Afrika szavannáin!
A töltésen már visszafelé bringázom. Itt jegyzem meg, valószínűleg a kavicsok állnak másként, hazafelé kissé nehezebben megy a bringa. Úgy, de úgy maradnék örökre itt! Kaszálón jókora seregélycsapat bogarászik, tán már két fészekalj is kirepülhetett. Gyümölcstolvaj hírében állnak, ám emellett sok-sok rovart is felfalnak. Csak az ember képes folyton haszonelvűen szemlélni a világot, és mérni lakóit. A saját haszna elvén!
Bár még július első dekádjában járunk, vitathatatlan a nyár uralma, inkább csak hangulatában megidéződik az ősz egy elhagyott ház kerítésén.
Végszóként dicsekszem /bár nem maradéktalanul, ami a kép minőségét illeti/:tegnap sikerült első ízben megörökítenem egy hódot. Pár másodperc erejéig kiballagott egy kavicspad csücskére, hogy aztán újra vízre szálljon. Fura egy jószág, titokzatos, szem elé ritkán kerülő lakója a Rába sokszínű csoda-rengetegének. Tudom, szerencsém volt, köszönöm is, akinek illik!
Zenéljünk is picit, csak hogy legyen a hangulat mellé ritmus is!
Szabadnapom van, nyugodtan ráérek négykor kelni. Bár beállítottam a csörgőkronométert, pár perccel sikerül hamarabb ébrednem, nem kell hallgatnom a fülemnek oly kedves dallamot! Valamit ma érzek, nem is bringával, gyalog indulok, bár még majdnem sötét van. Tegnap este jókora zivatar volt, remélem lesz mit megörökíteni. Gumicsizmában klaffogom az első nyiladékig, azon nyomban be is váltok, nem nekem találták ki a flasztert. Az erdő túlsó végén tarló, alig érek oda, jókora sötét árnyakat fedezek fel (jópofa, sötétben milyen árnyak lennének?). Apám, legalább 20 szarvas legel kint. A gépet azonmód állványra illesztem, na, most mutasd meg Sygma, mit tudsz! Nincs egy deka fény sem, remélem, azért valami csak fog látszani. Jobbára tehenek vannak előttem a borjaikkal, meg néhány fiatal, még barkás agancsú bika. A zomm mutatja, ahogy a borjak némelyike játékosan ugrál..lenyűgöző látvány még így is, hogy alig látom! Közelebb osonok, de mintha észrevennének...a szél rám fúj, azzal baj nem lehet, de hát ennyi fül és szem elől bújni bajos. A csapat egy része bevált a fiatal akácosba, mások az ellenkező irányba tűnnek el.Talán rejtőzködve várnom kellett volna, okoskodom utólag. Sebaj, így is nagy élmény volt, legközelebb türelmesebb leszek.
A töltés felé ballagok, közben még látok mozgó árnyakat...hátha beléjük futok! Reményeimet a töltésen végigmotorozó valaki oszlatja szét, hová a bánatba megy ez motoron ilyen korán? Vagy későn? Káprázatos, varázslatos, misztikus a reggel, nem győzöm szívni magamba 6annál is inkább, mert cigarettát előre megfontolt szándékkal nem hoztam magammal. A töltésen ér az öt órai harangszó.
Párát lehel a fák közé bújt folyó, a töltésen is átbukik az ártéri fák közül. Van ennél szebb?
Útvonaltervező programom erdei sétát javasol a továbbiakban, felülbírálni nincs kedvem, irány hát az erdő. Közben a nap is kibukkan, éktelen-vörös izzó korongként, hogy aztán kissé narancsba szelídülve formát és színt varázsoljon a világnak. Ilyen pillanatokban csoda, ha az ember gyereke simán elhiszi:nincs csodálatosabb, mint létezni? Elérem az erdei nyiladékot, térden felül gázolok a harmatos fűben. Az a fura helyzet áll elő, hogy bár gumicsizmát húztam a tegnapi esőre való tekintettel, a csupa-víz fűben pillanatok alatt kötésig elázom, és a nadrágomon leszivárgó víz belülről áztat el. Nesze neked okos előrelátás. Ám helyzetem csöppet sem idegesít, millió látnivaló, érezni való akad, terelve gondolataim.
Annyi megélt erdei hajnal után sem csodálkozom kevésbé, mekkora varázslat is ez a pusztán alig fél-egy óra, amíg a fény birtokba veszi a világot. Aki nem járt még hajnali erdőben, bár jó ember természetesen lehet, de nem gondolja, teljes az élete. Kell, kell ez a mágia annak, akinek lelke van. Roppantul kell! Lassan hazahajt az éhség, és a szúnyogok ellene meddő küzdelem. Ám alig érek haza, csörren a telefon, Tamás barátom horgászni hív! Juj! Menjünk, naná, semmi jónak elrontója nem vagyok. A Rába halainak zargatása a cél. Tamás, míg meg nem tanul vizen járni, addig gázol, én a parton próbálkozom.
Persze, nálam N, úgyhogy megosztozom a halkergetés és a fotózás közt, szép egyensúlyilag! Annál is inkább, mert varázslatos gazkompozíciókra bukkanok!
A halak nem túl aktívak, szemlélődöm, ücsörgök.
Végszóra megszán a folyó, apró domi cserdít oda a kis Salmo Hornetnek. Teljes a délelőtt!
Lassan visszasétálok az autóhoz, közben fotózom, a töltésről Vágra is bekukkantok, és egy sporttárssal is összefutok.
Mire visszaérek a kiindulási pontra, Tamás is feltűnik a túlparton. Még mindig nem tud vízen járni!
Tartalmas és élménygazdag délelőtt van mögöttem...vagy bennem. Hisz mindez, és még mi minden, ami rám vár, a részem! Az élet szép! Annyi a dolgunk csupán, hogy felfedezzük! Jössz?
