Lássuk csak: Buena Vista Social Club, Hemingway pecázik, salsa, szivar, Che és Fidel, valami rakétaválság, egy Disznó nevű öböl, és ha jól tévedek, Kuba partjainál emelkedik ki Halle Berry a tengerből egy amúgy felejthető üldözős filmben, örökre beírva magát a filmtörténetbe. Nagyjából ennyi nekem Kuba.
Persze, tudom jól, a szigetország nem csupán ennyi. Mint sokunk világképét, így az enyémet is az olvasmányaim alakítják, kubai írótól meg eddig nem olvastam, valami rémlik a Papától Szigetek az áramlatban című regényéből. Mitagadás, belecsaptam a lecsóba becsületesen.
Zoé Valdés regénye erős írás, megrázni szándékozó képekkel, bár engem a vér, a szar, a brutalitás nem talált el. A sorok mögött megbúvó tartalom annál inkább. Jóformán csak csupa mosoly kubaiakat láttam, de tudom, Castro gyermekeinek minden okuk meg van a búra. Egy gyönyörű ország, légvárakat üldöző félbolond vezetőkkel. Elszabott egyenruhában végeérhetetlen beszédeket mondó, dörgő tapsot bezsebelő fura fazonok a pulpituson, a XX. század karikatúrája csodás környezetben. Megölt, megnyomorított lelkek táncolnak és énekelnek az utcán, roncsautók közt.
Egy valamiért érdemes reggelente felkelni, és új napot kezdeni a pokolban:valahol ott van apa, akit meg kell találni! Apa megtaláltatik, Alma férjhez megy a kubai elit egy tagjához, elitférj meghal, Alma gyereket vár, aztán csónakba száll, egyedül menekül a pokolból. Menekül, ahogy sok honfitársa, vállalva a halált is, csak el Kubából. Inkább a lélekvesztő, mint a végleg elvesző lélek!
Zoé Valdés, bár hazáját kénytelen volt elhagyni, szereti Kubát! Azon írók egyike, akik élő lelkiismeretei hazájuknak. Mert nem az otthont hagyták el, csupán annak azt a fertelmes állapotát, amellyé sokat dumáló, ám tenni képtelen vezetői tették. Bármennyire is sötétre festi mindazt, amit elhagyott, hitét a szebb holnapban sosem veszti el, egy eljövendő generáció szebb Kubájáért harcol minden lélegzetvételével. A haza a szívben van. Dobogjon az a szív bárhol!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése