FOLYÓPARTI GONDOLAT

MIUTÁN MEGÖLTED AZ UTOLSÓ VADAT, KIVÁGTAD AZ UTOLSÓ FÁT ÉS BESZENNYEZTED AZ UTOLSÓ FOLYÓT IS, RÁJÖSSZ, HOGY A PÉNZT NEM LEHET MEGENNI.
     /indián bölcsesség/

RÁBA. Egy folyó. Az országban a harmadik legnagyobb. Bár a Duna és a Tisza után tán nem is olyan nagy. De nekem annál szebb. Meg vadabb. Öntörvényű. Bár több helyütt szorítják partvédő kövezések, legkevésbé szabályozott folyóink egyike. Ahány áradás, annyi új arc, belül homok vagy kavicspad épül, kívül lemart partfal,leszakadt fák. Folyton újra kell tanulni. 
Sok rábaparti kilométer van már a lábamban. Kifogott /és visszaengedett/ halak, meglesett természeti titkok, nyári napfelkelték, őszi ködök, bőgő szarvasbikák, a folyón átkelő disznókonda, hódok, madarak, társas pecák, magányos barangolások képei tűnnek elém. Járom a partját. Horgászom. Nyugalmat kereső kedvem menedéke. Szerelem.
Zeg-zugát bújva, bóklászva lettem ember. A folyó tanít. Akit taníthat. Aki lát, nem csupán néz, aki befogad.
Szeretem. És féltem. Van miért és van mitől.
De a folyó hitem szerint örök, akárhány pillepalackot is sodor még, akármekkora szennycsóva úszik is rajta.
Nincs az az ember alkotta remeklés, mely versenyre kelhetne a természet alkotásaival.

A természetnek hátat fordító ember elveszíti önmagát. Igaz meséit, igaz játékait, a holnapot. Van ott valami a fák közt, a folyó partján, a ködben, a szélben, a felkelő nap aranyában, a pacsirta szavában...valami, ami mindenkié! Érezd magadénak, lásd, és megtalálod magad benne!