MATYIMADÁR

Szajkó.
Erdőjáró ember jól ismeri et az ékes-kék válltollú madarat, ha mást nem, hát jellegzetes rekedt kiáltását. Nagy pletykafészek őkelme, bármit is lát a fák közt, azonnal tudtul adja, figyel is rá az erdő minden lakója. Ezt a javunkra is fordíthatjuk, messziről hangzó kiáltása nem bennünket jelez /embert gyakran árulnak be!/, én is láttam már a mátyásra figyelve szarvasbikát, vaddisznót.

Bár korábban vadászták-valamire való erdész, vadász kalapján ott díszelgett kék válltolla-, mondván pusztítja az énekesmadarak fiókáit, illetve kárt okoz a tölgy, a bükk termésében, lévén kedvenc tápláléka. Persze mindez csak emberi szempont, helye van neki is, mint ahogy minden élőlénynek az erdőn/bár a szúnyog és kullancs esetében nálam is más felé billenne az a bizonyos mérlegnyelv). Szegényebb lenne az erdő e bohókás, minden lében kanál madarak nélkül.

Jó képességű hangutánzó a mátyásmadár (becsületes nevén Szajkó-Garrulus glandarius), míg szekérrel járták az erdőt, simán elsajátította a jármű kerekének nyikorgását. Mára a szekerek eltűntek, a traktor, terepjáró hangja meg nem illik még e madár szájába sem.
Igazi erdőlakó madár, bár télen, a zord, táplálékszegény időszakban felkeresi az ember lakta helyeket is, nekem is így sikerült lencsevégre kapni. Cinkéknek kitett eleségre fájdult a csőre, de nincs harag, megmosolyogtuk a vendéget!