Hétfő

  Minden adott egy remekbe szabott hétfőhöz, se lendület, se motiváció. Meg kell oldani egy feladatot, munkahelyi keretek közt emberek közé kell menni. Egy gondot levesznek a vállamról, a hónap közepén a rendszer jóvoltából már ingyen dolgozom, pénzen aggódnom nem kell. Jó érzéssel tölt el, hogy a munkámmal annyi improduktív embert eltarthatok, a tőlem levont adó meg bőven fedezi egy közmunkás havi bérét. Nincs is annál szebb, mint amikor az ember önzetlenül odaadja másoknak az idejét. Meg a két kezét.
  Eldöntöttem, hogy nem nyavalygok, inkább olvasok. Most Jane Austen A klastrom titka című regényét. Egyetlen oka van, hogy egy pasi 2017-ben kezébe vesz egy 200 éves női regényt: ott volt előttem. Pár oldal után már érkezett is a meglepetés: ez jó, sőt, tök jó. Ennek a csajnak kiváló humora van, és úgy képes finoman kritizálva csipkelődni, hogy az valami csuda! Ráadásul harciasan intéz kirohanást a regényírók törekvései mellett. Ha napjainkban születik, rég médiasztár lenne, és nem lepődnék meg, ha titkos BDSM-szeánszokat látogatna. Azt nem tudom, korabeli olvasóira milyen hatással volt, csak remélni tudom, jó pár, szigorú keretek közé kényszerített leányzó lelkébe oltott harcos dacot. De mielőtt még bejelentkeznék egy műkörmöshöz, ma hoz a futár egy Bukowskit, csak hogy rendjén menjenek a dolgok. A kereteimet ő se fogja szorosabbra, sőt.
  Érdekes, hogy az emberben mennyi minden benne van, lehetőségként, útként, aztán mennyi mindent nem használ ki, nem jár be. Legfeljebb fantáziál, hogy győztes sereg katonája, vagy a város legjobb klubja fekete énekesnőjének szívszerelme. Néha sikerül elégedettnek lenni mindazzal, ami van, néha viszont az elégedetlenség foga rág. Nap, mint nap látom a szűk keretek közti élet pillanatait. Édes istenem! Akkor inkább BDSM-szeánsz! Legfeljebb felolvasok közben Jane Austen-től!