Lugosi Béla bácsi üdvözletét küldi

JUJUJJJ! Elaludtam, háromnegyed öt! Pattanj, te rest test! Multitasking üzemmód:egyszerre kávékortyolás, kisdolog, reggelire nincs idő, gyors szendvics (áldassék a te neved, lord Sandwich!), aztán spuri, pirul az ég alja! A nap, mint valami vörös szmájli-fej, pont az erdő fái fölé bukik. Az elmúlt két nap hajnalai varázslatosak voltak, gyönyörködtem is bennük rabmadár-lelkülettel a munkahelyre igyekvő busz ablakából. Most meg faltól falig felhők takarják az eget, szmájli-fej is beléjük szalad. Áááá!

   A szokásos hangeffektekkel ébred a világ, fácán kakatol, őzbak riaszt, madarak koncerteznek, az ártéri erdőből tücsökmadár szól. Nem, nem a kis rovarnak nőtt szárnya, de még csak nem is biológiai csoda történt. Őt így hívják, merthogy úgy dalol, mint ahogy zenés kedvű rovarunk. Hogy fér egy ekkora madárba ekkora hang? Hallgatom, közben mélyeket szimatolok a kaszált fű illatából. Feneséges!

    Messziről nézve a legszebb japán harcművészeti bemutatóba bonyolódom, közelharcba kerülve sötét lelkületű vérszívókkal. Magasröptű irodalmon kupálódott szótáramat a Veretes szitokszavak fejezetnél felütve, verbálisan is próbálok hatni rájuk, hasztalan. Pedig a lóval való együttélés szépségei mellé felsorakoztatom a jó édes muter hetéraként való boldogulásának vízióját! Taktikát váltva a lelkükre próbálok beszélni: Hékás, én ember vagyok, a teremtés koronája, hogy jöttök ti ahhoz, gyarló ízeltlábúak, hogy véremet vegyétek! Minden ékesszólásomat bevetem,  a vegetáriánus létforma előnyeit ecsetelve kísérlem meg védeni vörösvérsejtjeimet! Ennyire tán még senki nem próbált meg reklámot csinálni a lucernacsírának! Csába, ez már szinte fájt! Szúnyogtetemeken gázolok keresztül, a saját véremtől vagyok iszamos, homlokom a legszebb  kamaszkori pattanásos éveim domborzatát idézi. Hiába, falra hányt borsó, a nyelvgyökömet ért radikális támadás végképp futamodásra késztet. Az biztos, legközelebb a fecskéket támogatom adóm egy százalékával! Csoda, hogy zsigerből nem vagyok hajlandó vámpírkönyvet a kezembe venni? Bár a Rába töltésén kerekezve-nem, egyáltalán nem a szúnyogok elől menekülök, dehogy!-megidézem Lugosi Béla bácsi alakját, az amúgy szolid természetű aktort, ahogy fekete köpenyét széttárva reámosolyog áldozatára, Transsylvania ködben borongó hegyei közt! Jaj!
   Amúgy a szúnyogfelhőn túl és kívül varázslatos a reggel, állhatatos szűzleányok erényét és eltökéltségét pillanatok alatt leromboló illat lengi be a léget! Afrodiziákumot kotyvaszt a reggel!
   A valóságba visszatérve őzbakot lesek, ahogy a töltésről elugorva hasig vágtat egy lucernatáblában. Sokáig merengeni azonban nem lehet, újabb és újabb radikális szúnyogcsoportok fedeznek fel maguknak. Ne kérdezd, miért nincs nálam riasztóspray! Nincs, és kész! Egyszerűen nem szeretem!
   A töltésről egy földút visz a műútra (milyen találó is a magyar nyelv, műút visz a művilágba!), előbb csak pocsolyákat kerülgetve kerekezek rajt, utóbb már majdnem dagonyázom is egyben. Azért csak kijutok valahogy! Közben persze óvatlanul megzavarok egy őzet. Mostanában úgy viselkedem kint a természetben, mint egy benarkózott rezesbanda! Megyek, se hall-se lát!
   Az út mellett kényszerből parlagon hagyott jókora tábla, áll rajt még a víz, a vízben meg elárvult szénabálák, még tavalyról. Lefotózom. Kerékpár hanyagul az út szélére vetve, lépnék közelebb, a szénabálák közül hatalmas robajjal felröppen..vagy ötven tőkés réce! Erre sem számítottam. Pont itt, pont ennyi? Igaz, a mérhetetlen csapadék kissé átrendezte az ökológiai fülkéket (tudományosan nish, de ezt most hagyjuk), nem is olyan rég ugyanígy az erdő közepéről szálltak fel vadkacsák, egy jókora időszakos (?) vízzel borított részről. Ha jól hallottam (bár a forrás nem hiteles!), a vízilovak is azt fontolgatják, körülnéznek a mérsékelt éghajlaton. Vadrécék méltatlankodva el, én meg belegázolok a talajt összefüggően borító boglárkák sárga tömegébe.

   Van az iszákomban egy szendvics, előkotrom. Mennyei, így és itt! Reggeliztél már virágok közt ücsörögve, hajnali kakukkszóban, úgy, hogy közben szúnyogok téged reggeliznek. Öcsém, ilyen nincs ám a Mastercard nyújtotta élvezetek listáján!! A mellettem elhaladó autósok továbbra is joggal vonják kétségbe szellemi beszámíthatóságomat, de lesz..om!
   Újólag nyeregbe pattannék, amikor a töltés felől furiságot veszek észre, olyan, mintha füst szállna fel. Ha nem láttam volna legutóbb ezt az érdekességet, most bizony heves fejvakarásba kezdenék (amit amúgy a szúnyogmarások okozta kellemetlen bizsergés enyhítésére szakadatlan megteszek!). A töltés oldalában virágzanak a pázsitfűfélék, és akármilyen enyhe szél is kerekedik, füstként száll róluk a pollen! Eszméletlen látvány, magam is csak pár napja láttam először! (Egyébként itt jegyzem meg, az életünk legyen máá olyan, hogy rendre először megtett dolgok forduljanak benne elő, ettől lesz tartalmas!) Szinte a semmiből enyhe szél kerekedik, összekocogtatva az eddig néma mélaságban csüngő rezgőnyár leveleket. Szeretem ezt a hangot, ahogy a szél beszélget a falevelekkel. Messziről, mélyről hozott titkokat osztanak meg egymással. A szellő végigszalad a közelemben lévő kaszálón, hatalmas pollenfelleget kavarva. Tudom, a pollenre allergiások ilyenkor legszívesebben a Holdra lőnék magukat, de látványnak nem utolsó, szinte füstöl a rét, bámulatos!
   Amilyen hirtelenséggel megszületett, úgy el is tűnik a hajnali szellő, gurulok tovább.
   Odébb bolygatott talaj, rajta jellegzetes növénytársulás, pipacs, szarkaláb, pipitér, kamilla. Leparkolok (értsd: hanyagul az út szélére vetem a kerékpárom), és tűz alá veszem a növényeket. Egy szarkalábon káposztalepke wellnesszel, bár engem a látszólagos képzavar sem zavar.

   Ücsörgöm kicsit, majd folytatom, amit folyton teszek, megyek. Két mezei nyúl bújik az árokparton, lefékezem mellettük, de jó is lesz uccsó képnek. Ám nyulaim másként gondolják, ha nem is nyakba szedett lábbal, de mindenképpen határozottam odébbállnak. Jól van, na, nem haragszom!
   Sokszor és sokat elmerengek azon, vajon mi lesz 10 vagy 20 év múlva. Nem velem, az már eldőlt! Azzal a tájjal, amelyet ennyire magaménak érzek és szeretek! Tudod, szeretném, ha igazából nem változna semmi!Nem vizionálok füstölgő gyárkéményeket a rezgőnyárfák helyére, vagy mágneses magasvasutat a búzatáblák fölé. De szeretném, nagyon, és joggal, hogy minden hajnal ilyen illatos, madárdalos legyen, maradjon. Nem csak és kizárólag magam miatt, miattatok is, holnap-emberek! Nem szabad, bűn mindezt elveszíteni, veszni hagyni, elkótyavetyélni valamifajta gazdasági haszonért, pénzért, nyereségért! NEM SZABAD! Csak akkor maradhatunk meg embernek, ha az életet, annak sokszínűségét (és sokszagúságát) képesek leszünk megőrizni! Lehet, hogy gyarmatosíthatunk más égitesteket, de akkor is ez a hazánk! A Föld! Örökre!