LILA SÜNDISZNÓ?

   Hajnalban találkoztam egy lila sündisznóval. Nem, nem tágítom a gasztronómia határait a nadragulya felhasználásának irányába, és nem is olvastam mostanában a kelleténél több Boris Viant.
   Egyszerűen kisétált elém egy lila sündisznó. A meglepetés és a józanul érdeklődő tudomásulvétel közt tátongó szakadékot egy, a napszakhoz idomuló mondattal próbáltam áthidalni:
  -Jó reggelt!
  -Jó reggelt!-dörmögte kissé nazális hangon a tüskésdisznó. Mely, vagy aki (?), mint már mondottam, lila volt. Nem hiszed? Tessék, fotó is van róla!

  -Ööö...uram, nem fél itt az út közepén, hogy...öö..elüti egy autó?-próbáltam elsőként a lila sün biztonságát biztonságban tudni.
 -Nem. Tisztában vagyok a veszélyekkel, ám elkerülni őket nem tudom. Megszoktuk, mi sünök a maguk tébolyult világát.
 -De mégis, én nyugodtabb lennék.
 -Ott, az út túloldalán van az otthonom, nincs más lehetőségem a hazajutásra, barátom.
 -Értem, de...szóval, sok rokonát láttam már elütve, talán kicsit körültekintőbbek lehetnének.
 -Mióta aggodalmaskodik az  ember miattunk?
-Akadnak ilyen emberek, uram!
-Jó. Nézze, fáradt vagyok, egész éjszaka portyáztam, lepihennék, ha megengedi. 
 -Persze, persze! De...szóval...
 -Igen?
 -Tudja, nem mindennap találkozik az ember lila sündisznóval.
 -Hm! Akárki nem találkozhat lila sünnel, barátom!
 -Elnézést! Nem értem.
 -Nos, elmondom, de csak egyszer! A lilaság a szívben lakik, és a legcsodálatosabb emberi érzelem kelti életre. Ön szerelmes, ugye?
 -Háát...igen, nagyon!
 -Na látja, drága barátom!Nem én vagyok lila. Ön boldog!

 Sündisznóval találkoztam hajnalban, de természetesen közel sem volt lila, olyan rendes, hagyományos sün színe volt. Úgysem hinné el nekem senki (bármennyire is lenne róla fotóm), hogy a lila sün létezik. Vagy mégis?

  
  Minden, ami körbevesz minket, a világ egésze csak arra vár, hogy felfedezzük. Nincsen az életnél csodálatosabb dolog. Abszolút nem kell hozzá mérhetetlen anyagi forrás, korlátlan szabadidő, vagy épp mérföldlépő csizma. Azt gondolom, hogy igény kell hozzá, belső késztetés. A teljes élethez élet kell csupán. Mindegy, hol keresed. De tudni fogod, amennyiben rálelsz! Eléd toppan egy lila sündisznó. 
  Nyári reggel, kánikulát ígérő hajnali meleg, turbófokozattal kelő nap. Sárguló gabonatáblák, poros utak, kissé bágyadtnak tűnő pacsirtaszó. Vadvirágok. Csend. Béke. 

  Kanyarok egyet, mielőtt rendesen befűtenének. Bár a hajnal sem hoz számottevő enyhülést, harmatnak nyoma sincs.  Őzeket sem látok,  egyetlen fácánkakas burran fel szinte a lábam alól, megijedni sincs időm. Fürjeket hallok, sárgarigót, amúgy csönd van. Egy, a töltés alatt álló magaslesen reggelizem, enyhe szél fúj, ide nem jönnek utánam a szúnyogok. Jóféle illat van, bár így pára nélkül kissé halvány. Gabonaillat. Kaszált fű. Virágok. Nyárillat. 

   Ezernyi szín, millió forma, dúsan, harsogva, döngve,  most van itt az ideje élni! Magasabbra, színesebbre, többre vágyó küzdelem a nyár! Szerelem!

   Bolondul élni akar minden, zölden, sárgán, pirosan, lilán, kéken. Ücsörgöm a töltésen, szinte érzem az energiát, ami ott feszül mindenben, földön és az égen egyaránt. Fogalmam sincs, hány óra van, nem is érdekel. Számít? Dehogy! Nem sietek sehová, ami rám vár, itt van körülöttem. Egyszer talán majd sikerül leráznom magamról minden ilyesfajta béklyót. Most még csak időlegesen tehetem meg, hogy megfeledkezzem az időről. 
  Annyi, de annyi lehetőséget kínál az élet, korlátok csak önmagunkban léteznek. Hajszoljam mindazt, ami nem okoz örömöt? Űzzem a pénz szörnyetegét? Boldogabb leszek attól, ha dúskálok az anyagiakban? Több lehetőségem lesz? Mire? A lila sündisznó nem kapható bevásárlópalotákban. Még hitelre sem! 

Ugri a bokorban vígan játszik. 
Hopp ide, hopp oda ugrik ám. 
Brekkencs se, Tüskés se tétovázik,
Ugri után üget szaporán.

Látszik a bokorból két nagy nyúlfül,
Látszik a bokorból brekkencs orra.
S még mi látszik a bokorból?
Látszik egy tüskés hát!

Hogyha a homályból este lesz már,
Nem liheg a fürge, már nem ugrál.
Nagyot ásít és elszunyókál
A három jó barát.