KESEREGJEN RÓZSA SANYI!

   Csendes eső csepereg /Rózsa Sándor kesereg/, de eressze fejét búra betyár, lóra pattanok /na, jó szamárra, drótszamárra/, erdőszélen gazba rejtem, az apostolok lovára váltok. Csend van, még, szél se rebben, lépek lassan, csendben a csendben. Bogáncs bókol a nyiladék szélén, rajta méhek, szorgalom helyett szorosan bújva, dermedten ébredeznek, itt tölthették az éjszakát, mert repülni nem látok egyet sem. Odébb galagonyalepkék ugyanezen szálláson, ők sem hajlandóak még mozdulni sem.

Csupa csapa a nyiladék, szarvasok, őzek, disznók korzóztak előttem, tán megszán ma az erdő, és kilép valaki elém. Kilépett, bár nem erre számítottam. Egy keresztnyiladékon állok, szamócaillatban, mikor valami közelít egy fenyves felől. A valamiből valaki lesz, kerékpáros érkezik, lekezelünk, kollégáit keresi, a  nyiladékokon összegyűlt vizet kellene leereszteniük, de a kollégák sehol. Arra akartam menni, amerre végül elkerekezik, így módosítom eredeti tervem.
   A bezárult erdő, így felhő alatt is szép, nekem nem komor, nem sötét, inkább titokzatos, sejtelmes.

   Csend van, olyan kakukkszavas, gerlebúgásos, néha fácán rikolt, poszáta dalol, bár nem túl nagy hévvel. Őz ugrik el egy tarvágáson, nem riaszt, talán suta volt, gidája lehet egy galagonyabokor alatt rejtezik. Mindenfelé vaddisznótúrások, sok helyütt a nyiladékot is felszabdalták. Gondolom, most a sűrűben pihenik esti, éjszakai randalírozásuk fáradalmait. Továbbra is szemetel az eső, hozzá szél kerekedik, de nem bántó most egyik sem. Gyakran megállok amúgy sem sietős sétámban, két percre, ötre, tízre. Fülelek, kémlelem a sűrűt, hátha.... Semmi nem mozdul. Szajkó riaszt, aztán megint csend. Bennem is. Bámulom a fákat, a tölgyek mennyivel elegánsabbak, finomabb képűek a cserfáknál. Kis tisztásokon virágok színesednek, legyezőfű, harangvirág, margaréta, orbáncfű.
   Kiérek az erdő szélére, pöffentek egyet. /Jó, tudom, nem kellene!/

   Újra beváltok a fák közé, az oszlopnyi csertölgyek alján gyertyánbokrok figyelnek. Ágvégeiken friss hajtások, üde levelek. Napsütésben szebb képeket lehetne csinálni, a szél is folyton ellöki előlem őket.

   Kedvenc cserkészutam mellett tarvágás, isteni illata van a frissen vágott fáknak. Erdősors.

   Kiérek a műútra, itt érezni, látni igazán, a csepergés csendes esőbe váltott. Bringám felszedem, lassan hazatekerek. Bár magányos séta volt, nem voltam egyedül!