2013. augusztus 2., péntek

SUSANA FORTES:ROBERT CAPÁRA VÁRVA

   Olvashattál már ilyet, legfeljebb nem ők(Gerda Taro és Robert Capa) a főszereplők. Amivel abszolute semmi baj nincs! Egyszerűen vannak könyvek, amelyeknek a szerepe az érdeklődés kapujának feltárása, ez meg egy ilyen könyv. Alapot képez a későbbiekhez. De ezt jól csinálja, számomra hiteles volt, átérezhető, és nem is vártam különösebb földrengést. Capához más lesz a kulcs, de Taro személyéhez mindenképpen jól nyúlt az írónő, éreztem azt a fajta érzékenységet, ami csak a nők sajátja. Van különbség-én legalább is érzek-életrajz és életrajz között a tekintetben, hogy kortárs, barát írja-e,aki kezet fogott hősével vagy koccintott vele, vagy az utókor egy tisztelője. Nem egyszerű több évtized távlatából megrajzolni egy kort, főként nem Taro és Capa korát. Ott éreztem magam Párizsban, és Spanyolországban, ez a lényeg. 
   Olvasó és fotós énem csak pici hiányérzettel tette le a könyvet, talán szívesen láttam volna benne néhány képet illusztrációként. 
   Azt gondolom, Robert Capa személye nem csak fotósokat érdekelhet, több ő, mint egy ember a gép mögött. Gerda Taro pedig több, mint a nő Capa mögött! Csak megerősödtem abban a hitemben, hogy minden sikeres férfi mögött ott egy nő! Capára már nem tudok úgy gondolni, hogy ne lássam Taro-t!
                                           Gerda Taro /Robert Capa 1936-37/
                                           Gerda Taro és Robert Capa, Madrid
                                  Gerda Taro/Robert Capa, Spanyolország 1936/
                                            Gerda Taro /Robert Capa, 1936/





   
  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése