Bár nagy számban élnek körülöttünk, jórészt mégis észrevétlenek, szürke, jelentéktelen gúnyájukkal szinte már tartozékai az ember lakta helyeknek. Nem is igényelnek különösebb figyelmet, zajosak, de nem valami képzett dalnokok, csapatokban járnak, de inkább bújva, megfigyelve, mintsem hivalkodva. "Mindig kitűnően feltalálja magát. Megismerte az embert és szokásait mindenütt kenyéradó gazdájához szabja, másként viselkedik faluban,mint városban;ahol nem bántják bizalmas, sőt szemtelen;ahol üldözik, elővigyázatos és furfangos. Éles szemét semmi sem kerüli el, tapasztalatai évről évre öregbednek s öreg és fiatal közt az a különbség, ami a bölcs és a balga között". /Alfred Brehm: Az állatok világa/
Sok nép mitológiájában, hiedelemvilágában személyesítik meg. A melankóliát, a szürkeséget, a verekedésre való hajlamot, a falánkságot, a kéjvágyat szimbolizálja, de egyben az emberhez való ragaszkodást is jelképezi.
A görög mitológiában a szerelemistennő, Aphrodité madara. Az indiánoknál a verebek a bőséget jelentik, a kínaiaknál a természetfeletti erők hírnökei. Kínában a legbujább madárnak tekintik, a nemi vágy, a bujaság és a férfi nemiszervet jelképező madár, ezért vélekedésük szerint húsának fogyasztása növeli a férfierőt. Az indonézek úgy vélik, ha egy veréb berepül a házba, valaki megházasodik a családban. Az angolszász hiedelemvilágban ugyanez valakinek a halálát jelenti. A walesiek szerint az elkapott verebet azonnal meg kell ölni, mert különben meghal az elfogója. Néhol a halott lelkek megtestesüléseinek tekintik, óva intve az elpusztításától. Ha egy hajadon Bálint/Valentin/ nap verebet lát, szegény férjre, de boldog házasságra számíthat. Indiában a szerencse előjele, ha az új házba veréb fészkel. Időjós is, ha a verebek nagy zajjal vannak, eső várható.
Bár Kínában kiemelt tulajdonsággal ruházták fel, a Kulturális Forradalom idején a mindent tudó Mao Ce-tung írtóhadjáratot indított a verebek ellen/Nagy Verébirtás/. A fanatikus kínaiak minden létező eszközzel pusztították a verebeket, igen szép eredménnyel. Ami a verébpopuláció számát illeti. Ugyanis a rákövetkező években verebek híján elszaporodtak a kártevők, elpusztítva a gabonatermést!!
Igazi kozmopolita faj, talán a legelterjedtebb madár. Európában Olaszországon kívül /itt az olasz veréb foglalja el helyét/ mindenütt elterjedt. Előfordul az USA-n át Kubától Új-Zélandig, Ausztráliától Kenyán át Hawaiiig. Amerikába az első verebeket 1850-ben vitték, ám ezek a példányok eltűntek. Két évvel később a veréb meghonosítására bizottság alakult, és erre a célra 200 dollárt is megszavaztak. /!/
A leghíresebb "veréb" talán Edit Piaf, neve a francia argóban verebet jelent;felfedezője, Louis Leplée adta neki, utalva vékony testalaktára.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése