Az elmúlt napok csapadékosabbra fordult időjárása végre meghozta az igazi, hamisítatlan hajnalokat. Harapnivaló, sejtelmesen varázslatos köd ül a tájra. Semmivel össze nem hasonlítható a hangulat, a ködből elősejlő fákkal, a csenddel, a folyót szelíden takaró párapaplannal. Imádom! Lenyűgöz! Sokszor megélt, soha meg nem unt pillanatokat teszek magamévá, szívok magamba mélyen. Titkok, rejtélyek, mesék lopóznak a ködben, csendruhás, ám hang nélkül is sokat mondó mesét sző a reggel. Kiváltság itt lenni,a folyó partján. Vendégből néha sikerül részesévé válni a természet nagy egészének. Nézem a vizet, belém csendesedik a csendje. Párától nedves sóhajával közénk telepszik az ősz, bár még csak hangulatával, festőpalettáját még nem vette elő, csak imitt-amott freccsentett szét némi sárgát, halvány vöröset. Gyönyörűvé csendesedett őszi víz van, lágyan ballag előttem, hangtalan. Ám lakói-akikért jöttem- halk csobbanásaikkal jelzik, a néma felszín alatt zajlik az élet. Egészen darabos pikkelyes komák is felvetik magukat a felszínre, a kövezés szélén apróságok szaladnak szét. Lássuk, mit ad ma a folyó! Előbb a felszínt vallatom egy dundi Balzer-wobblerrel, az utóbbi időben szép kapásokat adott. Most nem lel érdeklődőre, se a beeső wobblerre, se a húzottra nem veti magát senki. Tán mélyebben lesznek, bár szép a mozgás a felszínen. Salmo Bullhead-re váltok, ő legutóbb is fogott domit, balint. Van is rávágás, hozzányúlás, de olyan erőtlen, csak érdeklődés szintjén. Dobok a túlpartra, dobok a kövezés szélére, de senki nem akarja elvenni tőlem a csalim.
Épp kiállnék kerékcserére picit, amikor a túlparton, ahová dobtam vagy tucatnyit eddig, fertelmes rablás csattan, méterekre verve szét a vizet. Repül is a wobbler a rablás helyére, többször egymás után, de a kolléga néma marad. Én egyébként sem tudok látott halat fogni, ez valamifajta átok rajtam. Fröcskölt már le rabló balin, csuka, láttam akkora domit szedegetni, mint egy ólajtó, de megfogni őket soha nem sikerült. Jó, legyen kerékcsere! Alig kezdem újra a halkergetést, a lábamtól alig fél méterre hatalmas csobbanás. Szerencse, hogy nyugodt vérmérsékletű vagyok, különben helyből ugrottam volna a túlpartra. Ez nem rablás volt. Ez bizony hód! A "mocsok" hátulról közelített, és egész a lábamig jött, csak itt vett észre. Bot letesz, fotómasina elővesz: Na, gyere csak, haver! Hullámzik a víz, látom, visszafordult. És...fel is jön a felszínre fölöttem, de mire rázoomolok, élesítek, megint lebukik! Még látom a kaján vigyort a pofáján! Ez szívat engem, mibe fogadjunk? Lesem még egy darabig, de már nem tűnik fel, vagy én nem látom. Közben gyurgyalagok kiabálnak fölöttem, és egy holló is megszólal. Az ő rekedt hangjához különösen illik a köd. Na, jó, fogjunk inkább hód helyett halat! Rapala Jointed Shad Rap-ra váltok, második hintésre bele is durrant valaki, de ennyiben maradunk. Mi van ma veletek, halak? Pedig egyre szebben mozognak, márna vagy paduc ugrik, küszök úszkálnak a felszín alatt, néhány domolykó-szerű cuppanást is hallok.
Visszakerül a Salmo Bullhead, időközben elérem a folyó kanyarulatát. A külső íven elakadt fák, a belsőn szépen elcsendesedő, mély víz. A túlparti langó nem ad kapást, ám a kövek mellé hintett wobira szép, ránehezedő kapást kapok, már a botot is húzza. A bevágás viszont nem ül! A fütyibe! A következő bevontatást egész a lábam elé kikövet egy darabos domolykó, de a felszín alól lefordul. Nem hiszem el! Az újrázáskor már résen vagyok, meg is van a delikvens. Szép, 30 centi körüli domolykó a tettes, ám alig védekezik, azonnal a felszínre fekszik. Látom, csúnyán, fejbe akadt, ki sem veszem, csak fogóval kirántom a horgot, mehet is a dolgára. Hiába érzek minden dobásba halat, hiába forró a kövezés a halmozgástól, nem akad jelentkező. Pedig lejjebb is darabos hal mozdul, rádobni egy víz fölé nyúló fától nem tudok, a kövezésen meg lejjebb menni elég veszélyes, foghíjasra marta az áradás, semmi kedvem vízbe csúszni.
Felmászom a meredek partfalon, leküzdök néhány méter hamisítatlan vadont, és egy kis ösvényen lejjebb sétálok. Gyönyörű, ezernyi pirosra érett terméssel vigyorgó galagonyabokor mellett visz utam.
A bokrok, sűrű nád-és gaztenger közt egy helyen tudom a partot elérni. A kövezés alján már sekély a víz, de domolykónak-olykor meglepően szépeknek-itt is lennie kell. Apróságok támadják az alig 2 centis kis Kenart wobblert, egy oda is ragad.
Fölöttem elakadt fák, de ide leereszkedni komoly alpinista előképzettséget igényelne. Abba is hagyom mára. A kezem halszagú lett, még ha nem is kellett roppant súlyokat emelgetnem. Bár a hóddal való elszámolásom függőben maradt. Jössz te még arra, amerre én! Lassan, bágyadt-haloványan a nap is előbukkan. Szeretem az őszt! A könyörtelenül, percről percre, óráról órára, napról napra ballagó idő még egyet tombolni készül színekkel, köddel, csenddel komponált nagy szimfóniájában, hogy a nagy álom előtt megmutassa, nincs szebb dolog, mint ÉLNI!
A karakteres fejű Salmo Bullhead....
..és a riszálásban verhetetlen Rapala Jointed Shad Rap.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése