LÉT-KÉRDÉSEK....

FEBRUÁR.
Böjtelő hava. Nevét a megtisztulás római istenéről, Februus-ról kapta.
Nem enged a tél. A pillanatra felcsillanó tavaszt hideg napok követik, hógúnyája bár megkopott, azért még a tél az úr. A tavasz elröppenő cinke-dal csupán.
Csontkeménnyé fagyott úton visz a lábam, dermedt csendet őriz a világ, a nap is mintha odafagyott volna az égre, bágyadtan hintve szét erőtlen fényét egy felhő-lyukon. Árnyékom hol mellettem jön, hol újra eltűnik. A gyenge fényben felcsillanó színek pillanatra mosolyognak csupán.  Fagyott avar recseg a lábam alatt, nem is óvatoskodom, ha volt előttem vad, legalább a Bakonyig szaladt. Nem szeretek zajt ütni a csendbe. Vendég vagyok.

Lesétálok a fák közt a Rábához. Apadni látszik, tisztult is valamelyest, bár még kövéren szalad partjai közt. Áradások marta függőleges partfal mellett visz utam. Egy karvaly suhan el mellettem, a túlparton bokorba bújik. Vadászik. Nem zavarom, ő sem zavar.

Egy hód rágta fűz mellett kicsit megállok. A fák fölött holló kiált, majd hangos szárnysuhogással húz el felettem.

Istenem, mennyit jártam már erre! Húsz éve, húsz évesen! Vajon őrzi valami a lépteim? Az ittléteimnek van valahol nyoma? Ha valami csoda folytán összefutnék 20 évvel ezelőtti önmagammal, vajon mit mondana? Minden itt töltött perc bennem van még? Ami vagyok,az vajon minden velem történt, megélt pillanat hordaléka? Abból lettem, ami voltam, és ami vagyok, abból leszek holnap? És mi végre vagyok? Pont itt? Pont így? Mit keresek én itt? Önmagam? Megtalálhatom? Miért fagyoskodom itt ahelyett, hogy a meleg szobában a tévé előtt ülnék, és profi bokszot néznék? Miért vagyunk olyanok, amilyenek? Miért? Mi végre? Van értelme, van valami rendező elv? Vagy pusztán véletlen lenne minden?
Mindenki keres valamit? Jó, de mit?
Mi az, ami késztet, mi az, ami űz? Mi az, ami kihajt ide, ebbe a hidegbe-fagyba? Újra és újra! Mi ez a belső késztetés látni, megismerni, megérteni, újból megélni? Hisz nincs itt semmi, csupán fák, egy folyó, növények, néhány madár, őzek, szarvasok. Mit keresek én itt olyan olthatatlan szenvedéllyel?  Miféle válaszokat miféle kérdésekre? A testem fázik, és fáradt, pihenni kellene inkább! Akkor miért?
És ha nyaggatom magam efféle kérdésekkel, azt miért teszem? Ki vagyok?Egy ember. És..? Vajon ebben a pillanatban hány ember gondol pont erre?
Olyan...olyan sok mindent nem tudok!
A saját létezésem értelmét keresném? Keressem egyáltalán? És ha jön a válasz, felismerem, megértem?

Kérdezek, de tudom a választ! Minden kérdésemre a válasz-ott van nálad!
Egy igaz út van!
Egy értelme annak, hogy létezel!
Szeress!