MINDEN MÁSRA OTT A MASTERCARD!

Majdnem úgy kezdtem, hajnali kettőkor keltem. De ennek a két órának nem sok köze volt a hajnalhoz, az még ott lapult javában az éjszaka füle mögött. Szeretem a zajoktól mentes, nyugodt órákat, magammal vagyok magam. Jó társasága vagyok magamnak, fölöttébb egyet vagyunk képesek érteni. Ha pedig mégsem, vigaszként úgyis az enyém az utolsó szó.
Mi sem lenne alkalmasabb e korai órákban, mint Ambrose Bierce novelláival ismerkedni. Tudott valamit a csávó,  zsenge ifjúságom televíziós műsora, a Meghökkentő mesék jut róla eszembe, van is "hökk" minden novella végén. Azon gondolkodtam, vajon a jó öreg Ambrose gondolt-e arra, hogy sorait hosszú évtizedek múltán majd egy magyar srác /is/ olvassa?Ha most lát, biztos mosolyog, nem olyan embergyűlölő ő már!
Tegnap csodálatos tavaszi nap volt/senkinek sem annyira, mint nekem!/, remélem valaki csak rátapicskolt az Újra-gombra! Érkezik is a napsütés, gyors bundáskenyér-reggeli után indulok is. Csodásak a fények, hangulat van, minden másra ott a MasterCard!
Csupa harmat a fű, remek fotó lehetőség/eddig két dolog hiányzott ezekhez a képekhez: a fű és a harmat!/. Vágom is magam az árokba, ülök, majd fekszem. A mellettem elhaladó autókban vagy a józanságomat, vagy a mentális egészségemet kérdőjelezik meg. De lényegében mindez lényegtelen!

Lassan elérek az erdőig, az első nyiladékon balra be. Tél tépázta gúnyáját lassan vedli át az erdő, de minden rezdülésében ott van már az új élet. Cinkék szöszmötölnek a csak rájuk jellemző lankadatlan jókedvvel, egyre határozottabb madárdal száll fel a bokrok közül. Aki meg nem tud énekelni, mint például a fakopáncsok, más módon adja tudtára a világnak: párzókedvem van, társat keresek! Éles fénnyel terül szét a világosság, vele az élet a fák közt, szinte érezni, ahogy minden élő szívja magába az energiát! Épp guggolva fotózom a reggelt, amikor egy vaddisznó lép ki a nyiladékra. Ráemelem a gépet, erre őz lesz belőle. A fene ott egye, persze hogy nem hagyom ki, lelövöm /jó, csak a fotómasinával!/. Hiába guggolok terepszínben, észrevesz, bizalmatlanul inkább visszavált a fák közé.

Hiába lesem, eltűnt. Egymásba érnek a nyiladékokon a vadnyomok, lassan, csendben lépkedek, hátha... Valahol bak riaszt, messze, nem engem látott meg, tán más is járja a tavaszi erdőt. Odébb két holló tűnik fel, szokás szerint megnéznek maguknak, majd méltatlankodó hangon korrogva szállnak tovább. De jó lenne most egy komolyabb szarvasrudliba futni! De nem mozdul semmi. A túl korai kelés most bosszulja meg magát, elkap az álom, az egyre erősödő meleg csak még jobban rásegít. Ha elfeküdnék, simán elaludnék. A feltételes mód marad, én meg ballagok tovább.
Jókora tócsa állja utamat, a nyiladék, és mellette az erdő víz alatt, alig találok száraz helyet a lépteimnek. De egy pocsolya másra is jó, a bennük tükröződő fák kiváló fotóalanyok.

Lassan kiballagok az erdő szélére, az utolsó pillanatban veszek észre két őzet, amint az út mellől elugranak. Az erdő mellett jókora rét, pacsirta fűzi dalba mondanivalóját, amikor kiérek. Le is telepszem kicsit, szűnni nem akaró álmosságommal küzdök. Elpöfékelek egy koporsószeget, majd folytatom a sétám, tényleg elalszom, ha maradok. Az erdőszélen, kökénybokrok közt lapító hófoltot veszek észre, azonnal elkapom a fejem. Jujj!
Egy kis cserkészúton újra beváltok az erdőbe, még nem adtam fel szarvast fotózó szándékom. Ezt lenne jó egyeztetni a szarvasokkal, most sehol nincsenek.

Tavasz van, köztünk legyen szólva, épp ideje. Egyik csalhatatlan jeleként jókora boly tetején serénykedő hangyákat veszek észre, tatarozzák buzgón otthonukat. Az árokszélen már nyílik az odvas keltike, fehér és lila virágú tövei jókedvűen mosolyognak ki a tavalyi avarból. Rajtuk méhek döngenek. Tavasz van!! Fény meg jókedv, színek és illatok, szerelem és mindenféle jóság!

Lassan hazaérek, a reggeli útvonalamon fejezem be a sétát. És mint mindig, most is elcsodálkozom azon, mennyivel másabb képet mutat a világ hajnalban, mint a nap folyamán bármikor. A hajnal hangulata utolérhetetlen, van benne valami kézzel meg nem fogható, nem tapintható csoda /minden másra ott a MasterCard!/. Hogy mi is az? Nem tudom! Dehogynem! Hajolj közelebb, megsúgom!