Két keréken három megyén át.

Mostanában több ismerősöm is - ki így, ki úgy, ki erre, ki arra - útra kelt, gyalog, csónakkal, egyedül vagy épp társsal. Bevallom, megirigyeltem tőlük- na, nem a fáradtságot -,az élményt. Nem terveztem elsőre nagyobb távot, nem mintha a fizikai kihívás riasztana, rendre meg van a magam kilométere, ez nem jelenthet problémát. Lazább ráhangolódásban gondolkodtam, így lett a terv: a töltésen végigbringázom a kenyeri Rába hídig a jobb parton, majd a bal parton hazatérek, ez laza 20-25 kilométer.
Megengedem a napnak, hogy kicsit feljebb kússzon az égen, fél nyolc magasságában fordulok a töltésre még Vág előtt. Veszprém megyéből indultam, Kemenesszentpéter után már Győr-Moson-Sopron megyében járok, hogy aztán a töltésen valahol átlépjek Vas megyébe. Könnyen teszem, három megye találkozásánál lakom. Villanypásztorral kerített kukorica és napraforgó táblák után egy gabonatarló felé közelítek, itt, a rengeteg szalmabála közt rendre fekszik őz, talán nem gyötrik annyira a szúnyogok, mint az ártér sűrűjében. A bálákat begyűjtötték, csak a tarló sarkán maradt még pár darab, őz nincs, ölyv libben el az egyik bála tetejéről, onnan leste Cin népét. Vannak viszont rókák, a töltés alatt szárítják harmattól csatakos bundájukat egy napsütötte foltban. Jöttömre beugranak a fák közé.
Közeleg az ősz, kezd egyhangúvá válni a határ, gyomverte tarlók, friss szántások táblái közt már csak a kukorica és a napraforgó áll lábon.

A csapadékos időjárásnak megvannak a haszonélvezői, augusztus dacára haragos zöldek még az akácok. Csapadékszegény kánikulával karöltött nyáron ilyenkorra már pereg a levelük, sok a sárga, inkább égett, mint ősz festette levél. A töltés oldalán a kaszálás után újra sarjad a növényzet, sok inkább kora nyári virágot is látok, zsályát, boglárkát. Próbálom megkopott botanikai ismereteimet feleleveníteni, látok mécsvirágot, habszegfűt, mályvát, sárga ökörfarkkórót, mezei katángot, orvosi szappanfüvet, hamukát.

 Kevés madarat látok, a napraforgótáblákról kel szárnyra néhány kisebb citromsármány, mezei veréb csapat, egerész ölyvet viszont többet is, fák tetején lesnek vagy egy szalmabálán egykedvűen gubbasztanak, ölyv-módra. 
A jóformán asztal simaságú Kisalföldön már a Rába töltése is nyújtja a távlatot, hamarosan felbukkan Pápóc templomának tornya. Egyre jobban befűtenek odafent, lekerül az ing, vele a póló, félpőrén folytatom. Hamarosan elérem a gátőrházat, itt a volt Lánka patak torkolata előtt műemlékké szelídült zsilip pihen.

 Az ártéri galériaerdő szélén eddig szinte egyeduralkodó akácot Pápóctól termetes tölgyek és kőrisek váltják fel, a mentett oldalon viszont változatlan a táj, tarló, szántás, kukorica, tarló, napraforgó, szántás táblái váltják egymást. Megéhezem, a kenyeri híd előtt megállok, különösebb nekiveselkedés nélkül, csak egyszerűen a töltés oldalában reggelizem. Épp rágyújtok, amikor a kötelező őz is megjelenik, a szemben lévő napraforgó táblából vált ki, átsiet egy tarlón, felugrik a töltésre, majd bújik az ártérre. 
Elérem a kenyeri hidat, nosztalgiából megyek le a hídlábakhoz, volt idő amikor sokat jártunk ide horgászni, öcsém süllőket, Tamás barátom szebb csukát is fogott már a régi fahíd lábainál. 
Meglepetésemre ezer éve nem látott növényt, alkörmöst találok a híd alatt.

 Felmegyek a hídra, itt épp két megye, Győr-Moson-Sopron és Vas határán állok. A Rába duzzog, zavaros, magas vizet cipel, épp csak kint vannak a régi fahíd még megmaradt lábai.

 A híd után jobbra fordulok, a folyó bal partján vezet utam vissza.

Hamarosan elérem a Kis-Rába árapasztóját, itt torkollik a Rábába. Híd szakítja meg a töltést, a híd alatti pár tíz méteren kövekkel megszórt mederben folyik a voltaképpen a Rábából kiemelt víz egy része vissza a folyóba.

Nemrég a torkolatnál egy kirándulással egybekötött alibi peca során sikerült elcsípnem egy közel 60 centis balint, most hallgat a víz. 
Tovább indulok, a távolban Vásárosfalu majd Edve látképe. Jókora, bálákból rakott kazlak, fák szegélyezte poros utak, megannyi megindító vidéki szépség. Érdekes mód, a Rábának ezt a szakaszát még nem horgásztam, magamban meg is fogadom, ha idén még össze kapja magát a folyó, felkeresem. Bár erre nem látok sokkal több esélyt, mint hogy egyszer eská én mosom Eva Greene hátát Dubaiban.

 Edve magasságában, az ártéren van egy nagyobb kavicsbányató /több kisebb mellett/, kamaszkori horgászataink kedvelt helyszíne volt. Rengeteg keszegek mellett termetes kárászokat, dévéreket, compókat adott, míg egy nagy áradás meg nem rakta törpeharcsával. Ezért, és a partját elöntő szemét miatt régóta nem látogatjuk. Most is ez a kép fogad.

 Maga a tó viszont szép, mozognak a keszegek a felszínen, több kisebb-nagyobb úszó szigetben tündérrózsa virágzik, ez mondjuk korábban nem volt. 

 Lassan kerekezem a töltésen, elérem Vágot, átkelve a hídon hamarosan újra Veszprém megyében vagyok.