2013. szeptember 28., szombat

PÓKOK SZŐTTE REGGEL

   Mivel a magyar igazság három, így az elmúlt két nappal szinkronban ma is sikerül fél négykor ébrednem. Koffein-bevitelt követően agytorna Primo Levi novelláskötetével. Bírom a csókát, nyakatekerten gondolkodik, bár az én agyam most csak lineárisan képes, néha bizony azon kapom magam, megettem egy oldalt, de emésztetlenül ment végig rajtam. Megesik az ilyesmi azzal, aki ennyi könyvet fal. Azért csak eljön a hat óra, indulok is, bár még tartja magát az éjszaka. Ahogy kilépek az ajtón, négy szarházi tacskó-kölyök perdül körém. -A fene a jó dolgotokat, miért nem alszotok?!- Négy motollaként járó kurta kutyafarok és nyolc lobogó tacskófül kísér a kapuig.-Nem jöhettek velem, ezeken a sparhelt tacskólábakon nem bírnátok a tempót;különben is, amekkorák vagytok, elvesznétek a fűben.
   Nem cifrázom, pokoli hideg van, meg akkora köd, ki sem látszom belőle. Viszont bőg egy szarvasbika a közelben. Valahol az erdőben, úgy hangzik. Minden esetre jó jel! Meg is szaporázom, hátha az erdők közt szarvasokat érek kint. Halkan kióvatoskodom a lucernatábla szélére, távcsövezek, de akkora köd van, nem látom, amit nézek. A bika közben szól, elég szépen, tényleg valahol a fák közt lesz, visszhangzik az öblös hangja. Hallgatom, közben rágyújtok. Várnom is kell picit, nagyon sötét van még, nem szeretnék vadászokba botlani ilyen semmi lővilágnál, az már tényleg felelőtlenség lenne. Közben egy őzbak riaszt a fiatal akácosban, egy kollégája válaszol neki. Várok, hátha kiszaladnak elém a nyílt placcra, de semmi nem moccan. Leheletnyit apad a sötétség, elindulok, annál is inkább, mert a hidegtől vacogás fog el. Bár imádom az ilyen hajnali hűvösséget, ezt a tejszerű, sűrű ködöt meg végképp. Nem akármilyen érzés itt lenni, megélni. Az őzbakok elhallgatnak, helyettük fácánkakasok rikoltoznak, több helyről is. Fácánt még nem fotóztam, majd most! 
   Közben a nap is becsekkol, halvány bugyirózsaszín pírral a Bakony felől. Rengeteg a pókháló, a lecsapódó pára nyomán ezerfelé kirajzolódnak a fű közt, bokrok, fák ágain. Ilyenkor látszik igazán, mennyi is van belőlük. Minden megbecsülésem a pókoké! Annál is inkább, mert remek fotó-lehetőségeket biztosítanak annak, aki képtelen szarvast, őzet becserkészni! A pókháló nem szalad el! Felérek a töltésre, a Rába túlpartjáról két lövés csattan. A bánatba, ijesztgetitek itt a szegény fotóst!


   Rettenet hideg van, pillanatra felsejlik bennem a szobám jóleső melege, de aztán a töltésen végignézve hívogat a sok száz harmattól terhes pókháló. Két holló repül el felettem, rekedten korrogva, majd pár perc múlva még kettő, röptükben összeakaszkodnak, kora reggeli hitvestársi torzsalkodás?
   Cipelem az állványt egyik pókhálótól a másikig, exponálás közben legalább a hidegről is megfeledkezem. Lassan a nap is feljebb tornázza magát, ám érdekes módon ezzel párhuzamosan megsűrűsödik a köd. Szinte valóságon túli látvány, ahogy a ritkábban álló fák közt rávilágít a gomolygó párára. 






   Másfél-két óra alatt alig tettem meg 4-500 métert a töltésen, ha nem lenne a Nikon-on vagy 400 fotó, nem tudnék elszámolni ezzel az idővel. Bakker, kizökkentem belőle! Térdig vizes vagyok, meg vizes a nadrág a seggemen, elképzelhető, hogy belegázoltam a fűbe, sőt, le is ülhettem, nem emlékszem. Valószínűleg hosszú percekig csak lestem magam köré, magamba, már megint! Onnan tudom, hogy azért az idő mégsem állt meg, hogy a gyomrom nagyokat kordul, a nap is magasan jár. Ha én megállok is, mert hogy igénylem, a világ attól még halad, bár nem nagyon érdekel.
   Éppen elég áldozatot hozok a KELL-oltárán, a magamnak szabott időmben se órát nem lesek, se gondot nem veszek a vállamra. Nem felelőtlenségből, nem nemtörődömségből; így akarom, így jó nekem, és kész!



   Én döntöm el, meddig megyek, milyen ritmusban, és mikor fordulok haza. És ha kedvem úgy tartja, lefotózok még tucatnyi pókhálót, és percekig bámulom, mennyire piros a galagonya! Mert tetszik! És még azt is megtehetem, hogy pókhálókat lesve szépen benézem az elém kiugró őzsutát, meg a gidáját. Aztán kapkodhatok, hogy beállítsam a gépem, és mire sikerül, ők már árkon-bokron túl vannak! A kutya is azért nyalogatja a tökeit, mert megteheti, na!
   Azért megsúgom, azt a sutát, meg a gidáját sajnálom, pöpecül elém jöttek!
 
 
 
 

4 megjegyzés:

  1. Nagyon szépek a képek! :) Ezen az oldalon találtam meg ezt az oldalt: http://moly.hu/friss?type=Statement

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! Igen, moly vagyok én is! :)

      Törlés