ILLYÉS GYULA HENRY MILLER-RŐL.

   Újítása, hogy nem köntörfalaz. Meghitt ismerőseit éppúgy néven nevezi, akár saját meghitt testrészeit és ismerőseinek kapcsolatos testrészeit, e kapcsolatok hosszadalmas és gyakorta bonyolult lefolyásának mozzanatait. Mindezekre a legnépiesebb kifejezéseket használja; népszerűséget ezzel persze nem a nép körében szerez, amelynek mindez nem újdonság, hanem-helyesen sejtette- az úgynevezett "értők", vagyis a "connaisseur"-ök közt, akik ezt is a maguk módján tudják értelmezni. Irályát némelyek laktanyairálynak nevezik. Meg kell védenünk a laktanyákat; bizonyára vannak pillanatok, amidőn ott más hang és más gond is felmerül. Miller irálya tán inkább egy eszményien tökéletes mélylélektani elemzőóra hangjára emlékeztet (csak felteszem, mert nem volt benne részem), amidőn a türelmes gyógyásznak már sikerült minden gátlást legyőznie betege lelkületében és szótárában. Miller Henrik emlékezéseiben nincs egy porszemnyi gátlás. Gazdag szótárából nyolc sűrű oldal telik egy olyan esemény bemutatására, amelyet a gyáva regényírók eladdig csak három ponttal érzékeltettek. Az olvasó tehát megkapja, amit kíván, megnyugodhat. Sajnálatos, hogy maga Miller sosem nyugszik.Az említett leírás után például csak egy félórára pihen le egy napsütéses réten. Rövid alvás után írói képessége ismét felébred; szerzőnk a homlokára csap, elsiet egy hölgy lakásárra, s már az előszoba ajtaja mögött hétoldalnyi tevékenységbe kezd. Nem vagyok semmi jó elrontója, de az olvasóra ez már csüggesztően hat. A következő-hasonló- estének huszonkét oldalnyi olvasása közben már nem fojthatunk el egy röpke ásítást. A következő fejezetet gyanakodva lapozzuk előre. Ebben is csak az lesz? Abban is csak az van.